Fociláz Nyíregyházán

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.08.04. 11:39
Címkék
Négy szombati meccsel folytatódik a 3. forduló, s a Nyíregyháza vélhetően sok néző előtt fogadhatja az újonc REAC-ot. A szabolcsi együttes idegenbeli győzelemmel kezdte az évadot, és a klubnál mindenki bízik a jó folytatásban. A rákospalotaiak gondjait szaporítja, hogy Torma Gábor eltiltása miatt nem szerepelhet a mérkőzésen.

Nyíregyházán mindenki bol dog, hiszen a csapat idegenbeli győzelemmel mutatkozott be az élvonalban. A szabolcsi együttes most hazai pályán készül győzelemre, ám a REAC elleni mérkőzés nehéznek ígérkezik. Tudja ezt Bagoly Gábor is, a nyírségiek csapatkapitánya, akit kicsit meg is lepett csapata jó formája.

„Váratlanul ért a tatabányai győzelmünk – mondta a futballista. – Az edzőmeccsek ugyan jól sikerültek, de azok alapján nehéz bármilyen következtetést is levonni. Nyáron csak egy élvonalbeli klubbal, a Debrecennel találkoztunk, más nehezebb erőfelmérőnk nem volt. Az első bajnokinkon viszont jól játszottunk, magabiztosan futballoztunk. Ezt a formát kellene átmenteni a REAC elleni találkozóra. Úgy kell futballoznunk, ahogy az első NB I-es meccsünkön, és akkor nem lehet baj. Ha nagy akarattal játszunk, ellenfelünknek nem lesz esélye a pontszerzésre.”

Nyíregyházán természetesen nem becsülik le a rákospalotai együttest. Bagoly Gábor szavaiból kiderült, hogy a játékosok ismerik a leendő ellenfelet.

„A REAC masszív, agresszív csapat benyomását kelti – mondta a futballista. – Lelkes együttesről van szó, amelyet jól összerakott Aczél Zoltán. Kemény kilencven perc előtt állunk, de a mi csapatunk is egyre jobban összeáll.”

A nyíregyházi drukkerek nagyon várják a csapat hazai bemutatkozását. Az előzetes jegyeladásról szóló hírek szerint csaknem hétezren foglalnak helyet a lelátókon, vagyis a jó hangulat garantált.

„A jó focit szeretik a városban – mondta Bagoly Gábor. – Megpróbálunk megfelelni a szurkolóinknak, szeretnénk jól szerepelni az egész bajnokságban is. Hazai pályán természetesen kötelező jól futballoznunk és persze nyernünk is.”

Ami a REAC-ot illeti: nincs könnyű helyzetben Aczél Zoltán, hiszen az egyik legjobb futballistáját kell nélkülöznie. Torma Gábor nem léphet pályára Nyíregyházán, mert a Vasas elleni mérkőzésen beszólt az egyik partjelzőnek, ezért piros lapot kapott. A játékos az előző bajnokságban tizenöt találatával a palotaiak házi gólkirálya volt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
27 perce

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
52 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
52 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
1 órája

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
1 órája

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
1 órája

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik