Meccsek futószalagon

M. J.M. J.
2007.08.04. 23:59
Címkék

A Tatabánya-Carbonex férficsapatának játékosai az erőnléti tréningek után a héten a labdát is elővették. Füzesi Ferenc együttese a Győr ellen négy edzőmérkőzést is játszott, miközben a szlovák bajnokságban szereplő, s a nyáron jól erősítő Érsekújvár gárdája is ellátogatott Tatabányára. Szrdjan Vucsicsevics és Balda Ákos kisebb sérüléssel bajlódik, ám hamarosan mindketten bekapcsolódhatnak a munkába. „Kemény erőnléti alapozást követően hasznos találkozókat vívtunk ellenfeleinkkel, ám jelenleg nem fontos az eredmény – nyilatkozta Kontra Zsolt, a Carbonex szakmai igazgatója. – Egyelőre az a célunk, hogy Füzesi Ferenccel közösen összecsiszoljuk a csapatot, hiszen nyolc új játékos érkezett. Elképzelhető, hogy hamarosan még egy jó képességű kézilabdázó szerződik Tatabányára. A Carbonex az öt edzőmérkőzésből hármat megnyert, két találkozót elveszített. A csapat egyik jelentős próbája lesz a jövő hét végén, augusztus 10–11én Érsekújváron rendezendő torna, amelyen a házigazdák mellett a Dunaferr, a Szeged és az osztrák Linz együttesével is megküzdenek a tatabányaiak. A Carbonex augusztus 12-én, vasárnap 11 órától az erdélyi testvérváros, Székelyudvarhely együttesét fogadja. A csapatnál jelenleg nagy az öröm, hiszen a balszélső Halász Máté és a kapus Liszkai Szilveszter a Pannon-kupán részt vevő felnőttválogatottba kapott meghívót, míg a jobbszélső Vancsics Jánosra a Bkeretnél számítanak.

Legfrissebb hírek

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 perce

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
9 perce

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
10 perce

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte címét a PSG

Bajnokok Ligája
15 perce

Szenderffy Dániel döntőbe jutott hármasugrásban az atlétikai Eb-n

Atlétika
18 perce

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
28 perce

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
38 perce

Kós Hubert: Talán nem hoztam szégyent Bowmanre és Phelpsre

Úszás
1 órája