November 7. – Moszkvában

M. Cs.M. Cs.
2007.08.06. 00:04
Címkék

Münchenben elkészítették az Euroliga következő idényének csoportbeosztását. Az idén már nem 18, hanem 24 csapat indulhat, így négy hatos csoportban kezdődnek meg a küzdelmek – az első négy jut tovább a legjobb 16 közé, ahol egyenes kieséses formában folytatódik a harc. A magyarok közül első ránézésre a bajnok soproniak sorsolása tűnik kedvezőbbnek, a véleményt osztja Székely Norbert, a csapat edzője is. „Verhető ellenfelek kerültek a csoportunkba, valós az esélyünk, hogy kedvező pozícióba kerüljünk a rájátszásra, az águnk is könynyebbnek tűnik a másiknál.”

Valóban, a másik ág rázósabbnak látszik. A pécsieknek már a csoportban sem lesz egyszerű dolguk, az alsó kalapokból – hat ilyet alakítottak ki a sorsolás előtt – a lehető legerősebb ellenfelek jutottak nekik.

„Főként az Európa-kupagyőztes Dinamo Moszkvát szerettük volna elkerülni, amely roppant erős, ráadásul november 7-én utazhatunk Moszkvába” – reagált Rátgéber László, aMiZo mestere.

A Pécs tehát az orosz fővárosban még ma is ünnepnek számító napon kezdi meg a szereplését, a soproniak ugyanekkor Franciaországban, a Villeneuve d’Asc együttesénél játszanak. Érdekesség, hogy ha a Pécs továbbjut, az egyenes kieséses szakaszban könnyen összekerülhet a Brnóval, amely

az elmúlt idényben kiejtette a legjobb 16 között, s amelynek egyik legújabb igazolása a Pécsről érkezett Béres Tímea.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
2 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
4 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
6 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
8 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
15 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
36 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
40 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
1 órája