Három aranyérem

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
2007.08.13. 23:26
Címkék

Wöller Gergő döntőbe vezető útja a lengyelországi Sedlcében az olasz Raimondo Campagna, a lengyel Eb-bronzérmes Lukasz Goral és a kétszeres universiade-győztes fehérorosz Alekszandr Karnyicki testén át vezetett, a fináléban pedig a törökök junior világ- és kétszeres Európa-bajnoka, Ahmet Peker várt rá. Ekkorra Wöller már nagyon belelendült, olyannyira, hogy ő sem tudta megállítani. Brassóban a kötöttfogásúak Ion Cornianu-emlékversenyén a 74 kilósok között három magyar is szőnyegre lépett, ráadásul mindannyiukat azonos ágra sorsolták, mégsem kerültek szembe egymással. A régóta bokasérüléssel bajlódó Horváth András és Kun Renátó már az első mecscsén kikapott, legyőzőiket viszont a későbbiekben a fradis Bácsi Péter verte meg. Nem jelentett akadályt számára a tavalyi Eb-ezüstérmes orosz Oleg Mihajlovics és az idei Európabajnok grúz Manucsar Kvirkvelia sem. A 96 kilósok között a vb-ezüstérmes Virág Lajos és az Ebbronzérmes Kiss Balázs a döntőig menetelt, ahol az első menetben Virágot megintették, a másodikban Kiss leszorította ellenfele fejét, ám meglepő módon nem jutalmazták ponttal a bírák. A korongfeldobás neki kedvezett, és az idénynyitó, a Magyar Nagydíj és az olasz GP után ismét Kiss Balázs bizonyult jobbnak, Virág csak az országos bajnokságon kerekedett felül. A nemzetek pontversenyében Magyarország fölényesen győzött, Grúziát, Romániát és az oroszokat is megelőzve. Ahogy a helyszínen tartózkodó Hegedűs Csaba, a magyar szövetség elnöke fogalmazott: „Fiatal csapatunk kinyitott egy ajtót, most már annak kell következnie, hogy Bakuban be is lépjünk rajta.”

Legfrissebb hírek

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
7 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
34 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
58 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
58 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
1 órája

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
2 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
2 órája