Ács Péter nyert Pakson

R. P.R. P.
2007.08.15. 23:40
Címkék

Nagy izgalmak közepette ért véget Pakson az 5. Marx György-emlékverseny. A szerdai fináléban három játékosnak maradt esélye az első hely megszerzésére: az éllovas indiai Pentala Harikrisnának és a holtversenyben második helyen álló Balogh Csaba, Ács Péter duónak. A párosítás szerint Balogh a világos bábukat vezethette Harikrisna ellen, míg Ács sötéttel a svájci Viktor Korcsnojjal szemben foglalt helyet. Előzetesen úgy kalkuláltak a szakemberek, hogy a végső győztes az előbbi összecsapásból kerül majd ki. Balogh mindent meg is tett a sikerért, kockázatos folytatásokat választott, ám indiai riválisa az összes kezdeményezést leszerelte. A két sakkozó végül remiben egyezett meg. Ekkor robbantott Ács, aki kihasználva a 76 éves Korcsnoj hibáit megnyerte a partit. Az élen így holtverseny alakult ki, de több győzelmének köszönhetően (5:3) Ács Péter végzett az első helyen.

Legfrissebb hírek

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
8 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
8 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
17 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
32 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
35 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
36 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
56 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája