Bukarest, te csodás!

Pár évvel ezelőtti siránkozásainkhoz képest (a környező szegényebb országokban is milyen jó futball van a miénkhez képest...) mára csak annyit változott a helyzet, hogy a fogalmazás immár úgy helyes: a környező, egyre gazdagabb országok futballja egyre nagyobb távolságra húz el a mi focinktól... Azelőtt egy-egy kiugró Európa- vagy világbajnoki szereplés, néhány klasszisjátékos miatt irigyeltük a románokat, a cseheket, az ukránokat, mára immár folyamatosan és markánsan megmutatkozik a nagyságrendnyi különbség a többi „volt szocialista ország” javára is, ahhoz képest, ahová minálunk jutott a sportág.

Az ukránok, románok, lengyelek, csehek a miénkhez hasonló teljes gazdasági, társadalmi káosz után – az ezekkel mindig összefüggő futballban – odáig jutottak, hogy tevékeny részesei a nemzetközi vérkeringésnek. Lengyelország és Ukrajna Eb-rendezési jogot nyert (éppen a mi nulla szavazatunkkal szemben), Románia, Csehország, Ukrajna két-két csapattal szerepel a BL-selejtezőn, ahová a magyar bajnok képtelen volt eljutni. Ezen országoknak valódi sztárjai játszanak a nagy bajnokságokban, nekünk ilyen játékosunk régóta nincs. És már látható, hogy a különbség csak tovább nő.

A két éve UEFAkupa-elődöntős Steaua Bucuresti egyre nagyobb pénzekért egyre jobb futballistákat vesz, az ukrán élcsapatok képesek a legjobbakat is megfizetni, pompás arénákat, edzőközpontokat emelnek, hamarosan Lengyelországban is csodastadionok épülnek (Romániában minden valamirevaló klubcsapat építkezik), Horvátországban még ma is elképzelhető, hogy a válogatott tétmeccsen legyőzi az angolokat, és rendre eljut a világversenyekre. A Sparta Prahánál és a Dinamo Kijevnél az a meglepő, ha nincsenek ott a BL-ben.

A rendszerváltozás óta eltelt közel húsz év alatt nem akadt egyetlen gazdag magyar ember, még egy valamirevaló megalomániás maffiózó sem, aki képes lett volna létrehozni csak egyetlen csapatot, amely vállalhatóan kinéző stadionban játszik, és legalább egyszer a BL csoportköréig eljut. Ott tartunk, hogy már ez a szembesítés is közhelyszámba megy, és szégyenkezésre sem késztet senkit.