Egy gól a hőségben

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.08.15. 23:40
Címkék
Az elmúlt három évben kétszer is Bajnokok Ligája-döntőt játszó Liverpool nagy lépést tett a csoportküzdelmekbe kerülésért, miután a selejtező 3. fordulójában 1–0-ra győzött a francia Toulouse otthonában. A közel 35 fokos hőségben a vendégek az ukrán Andrij Voronin találatával nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz.

Az előző idények során ritkán került hasonló helyzetbe Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere, akinek most amiatt fájt a feje, hogy kiket hagyjon otthon a Toulouse elleni Bajnokok Ligája-selejtező első meccse előtt. A spanyol szakember most a bőség zavarával küzd, a nyári átigazolások ugyanis olyan remekül silkerültek a „vörösöknél”, hogy az edzőnek valóban van kikből válogatnia. Ezt egyébként élvezi a menedzser, mert az eddigi liverpooli tevékenysége alatt, azaz az elmúlt három idényben még sosem volt ilyen nagyszerű helyzetben. Az Aston Villa elleni idegenbeli bajnokira nem vitte magával Peter Crouchot, az izraeli Yossi Benayount és az argentin Javier Mascheranót, ami kisebbfajta felzúdulást keltett az érintettek körében - írja a bulvársajtó, amit Rafa Benítez rögtön valótlanságnak minősített, cáfolva ezeket az értesüléseket. A birminghami túráról lemaradó trió kerettag a franciák ellen, míg a menedzser rotációs rendszerének ezúttal Jermaine Pennant és az ausztrál Harry Kewell lett az áldozata.

Így ők csak a televízióban láthatták, hogy a verőfényes napsütésben elkezdődő találkozón hatalmas lendülettel vetette magát játékba a francia bronzérmes az angol harmadik helyezett ellen. A lila-fehérek gyors és célratörő támadásokat indítottak, ám abban a pillanatban, amikor elveszítették a labdát, tizenegy játékossal védekeztek, betömörülve a kapujuk előterébe. A tudósítók szerint közel 35 Celsius-fokban futballozó csapatok a félidő közepére kicsit lecsendesedtek, a kezdeti lendületük alábbhagyott, talán éppen a hőség következményeként. A bágyadt mezőnyjátékból az ukrán Andrij Voronin bombagólja ébresztette fel a pilledő drukkereket, így a legutóbbi BLfinalista rendkívül értékes idegenbeli találattal mehetett a szünetre. A térfélcsere után eggyel nagyobb sebességi fokozatba próbált kapcsolni a hátrányban lévő Toulouse, sikertelenül.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
14 perce

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
15 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
30 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
32 perce

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
54 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik