Most mutassátok meg!

BODNÁR TIBOR, MOLNÁR CSABABODNÁR TIBOR, MOLNÁR CSABA
2007.08.15. 01:16
Címkék
Szerda este hét órakor hazai környezetben, Nyíregyházán a bosnyákok ellen folytatja szereplését az Európa-bajnoki pótselejtezőkön a magyar válogatott.

A bosnyák válogatott lesz szer dán a magyar kosárlabda-válogatott vetélytársa. Az ellenfél egy héttel ezelőtt hosszabbítás után 75–71-re legyőzte Bulgáriát, a bolgárok a múlt szombaton a magyarok ellen javítottak, amikor is Szófiában 79–74-re nyertek. Este kilenc óra körül kiegyenesedik a csoport tabellája, hiszen addigra mindhárom csoportszereplő neve mellett két meccs szerepel – a cél nem más, mint pontszámban is egyenlővé tenni az állást!

Előzetesen minden szakember arra tippelt, a magyarok a leggyengébbek a trióban, és a bosnyákok a legerősebbek. Az azóta lejátszott mérkőzéseken azonban kiderült, nüansznyi különbségek döntik el, melyik együttes játszhat majd tovább a spanyolországi Európa-bajnokság még kiadó egyetlen helyéért, s melyik lesz kénytelen azért a festői Menorca szigetére utazni, hogy elkerülje a kiesést az A-divízióból.

Bulgáriában az is igazolódott, hogy a magyar válogatottat az sem töri össze, ha szemérmetlenül támogatják a játékvezetők az ellenfelet annak otthonában. Végül nem sikerült győznie Szófiában, noha reális esély kínálkozott rá a végjátékban. A bolgárok szakvezetője, Konsztantin Papazov megkönnyebbülten mondta a találkozó lefújása után, hogy a magyarok sokkal jobban játszottak övéinél. Úgy vélte, ez a csoport messze a legerősebb a három közül, könnyen előfordulhat, hogy mindenki hozza majd a hazai meccseit, s egészen apró tényezők döntenek a helyezésekről.

A bolgár kapitány szavait mindenképpen alátámasztja, hogy a B-csoportot azok az észtek vezetik, akiket az elmúlt két hétben oda-vissza megvert a magyar csapat, a C-t pedig azok a belgák, akiket a tavalyi, rossz emlékű selejtezősorozatban ugyancsak legyőzött.

Van tartása a magyar válogatottnak, ezt bizonyította, hogy vert helyzetből állt talpra Szófiában, s nem engedett a bírói nyomásnak. Ha elhiszik a magyar játékosok, hogy képesek megverni Nenad Markovic gárdáját, győzhetnek.

Egyhangú a vélemény a keretben: teljesen mindegy, hány sztár lép pályára a bosnyákoknál, teljesen mindegy, hány bosnyák játékos szerepel az Euroligában – semmivel sem játszik jobb kosárlabdát, mint a magyar csapat.

Bizonyítsuk be ezt a pályán is!

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
47 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája