A legkisebb hiba is dönthet

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.08.16. 23:38
Címkék
Az előző bajnokság rangadója az MTK és a Debrecen meccse volt. A két csapat jól kezdett, s remélhető, hogy ezúttal is színvonas meccsel szórakoztatják a nézőket.

Kedvezően befolyásolhatja a mérkőzés színvonalát, hogy az MTK és a Debrecen már a bajnokság elején összetalálkozik egymással. Az ötödik fordulónak mindkét együttes veretlenül vág neki, és bár fontos a találkozó, igazából nincs még nagy tétje, most még nem mondhatjuk, hogy jelentősen befolyásolná a végső sorrendet. Vagyis a futballisták felszabadultan játszhatnak a Hidegkuti-stadionban.

Mindkét csapatban akadnak olyan egyéniségek, akik sokat tehetnek hozzá a találkozóhoz. Elsősorban talán a vendégek középpályására, Dzsudzsák Balázsra kell majd odafigyelni, aki a bajnokikon jó formát mutat, legutóbb, a Zalaegerszeg elleni rangadón például két bombagólt lőtt. Ha pályára lép, Demjén Gábor is képes meglepő húzásokra, szép gólok ügyében ő sem áll rosszul. Az MTK oldalán meghatározó lehet Kanta József játéka. A középpályás a legutóbbi meccseken nem szerepelt valami fényesen, de szép lassan ő is formába lendülhet, amire kiváló alkalom nyílik a rangadón. A kék-fehérek nem panaszkodhatnak Urbán Gábor futballjára, aki a DVTK elleni bajnokin két gólt szerzett. Mind a négyen kreatív játékosok, akik nemcsak a támadások befejezéséből, hanem az előkészítésből is kiveszik a részüket, gyakorta kifogástalan helyzetbe hozzák csapattársaikat.

Ugyanakkor azt sem feledhetjük el, hogy mindkét csapat képes hullámzóan teljesíteni, egy adott mérkőzésen belül színét tudja változtatni az MTK és a DVSC-TEVA is. A kék-fehérek például az első félidőben jól, a másodikban csapnivalóan tejesítettek az Újpest ellen, de volt hasonló meccse a piros-fehéreknek is. A debreceniek a múlt héten hazai pályán a ZTE ellen előbb vezettek, majd hátrányba kerültek, s végül a második félidei kiváló játékuknak köszönhetően nyertek.

Hasonló ingadozás megengedhetetlen a pénteki rangadón, egy rossz periódusban akár el is dőlhet a mérkőzés a vetélytárs javára. Nincs mese, mindkét csapatnak kiegyensúlyozott futballra kell majd törekednie, ha három pontot akar szerezni.

Legfrissebb hírek

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
15 perce

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
53 perce

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
59 perce

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
1 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
1 órája

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
2 órája

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
2 órája