Mauresmo pihenni fog

B. M.B. M.
2007.08.16. 23:38
Címkék

Nem indul az augusztus 27-én kezdődő US Openen a francia Amélie Mauresmo. A 28 esztendős korábbi világelső az év eleji vakbélműtétje óta nem találja régi formáját, a Roland Garroson a harmadik, Wimbledonban – címvédőként – a negyedik fordulóban esett ki. Jelenleg ágyéksérüléssel küszködik. „Az orvosom szerint jobban teszem, ha megvárom, amíg tökéletesen felépülök, de a pihenő arra is jó, hogy visszaszerezzem a motivációmat, és újra csúcsformába kerüljek” – nyilatkozta honlapján Mauresmo. Rajta kívül a kínai Li Na és Csie Cseng sem lesz majd ott New Yorkban. A nagyágyúk egyébként már szintén a US Openre spórolnak: a spanyol Rafael Nadal csuklófájdalmai miatt adta fel a 2.45 millió dolláros cincinnati mesterverseny második fordulóját, a francia Richard Gasquet-nek a kezére nőtt egy vízhólyag, a harmadik kiemelt Andy Roddick is búcsúzott, és a vasárnap a világelső Roger Federert legyőző szerb Novak Djokovics is kilátástalan játékkal esett ki a spanyol Carlos Moyá ellen – mint elmondta, nagyon elfáradt az elmúlt hetekben. A brit Andy Murray már a jövő heti New Haven-i tornától is visszalépett.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
1 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája