Még nem írt alá a légiós

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.08.18. 23:51
Címkék

Goran Miljkovics két hónap pal ezelőtt tudta meg, hogy – kis túlzással – saját szájíze szerint alakíthatja a jövő csapatát Fehérváron. Csaknem két hete kezdte meg felkészülését az Albacomp csapata a 2007–08-as szezonra, ám a szerb vezetőedző egyelőre nem tud teljes kerettel dolgozni, mert hiányoznak a klub válogatott játékosai, a nyáron Pécsről érkező irányító, Simon Balázs, az „ősfehérvárinak” számító Bencze Zoltán és a szlovák Robert Nuber. Nuberen kívül a szerb mellett izraeli útlevéllel is rendelkező, 35 esztendős Velibor Radovics alkotta eddig a légióskontingenst, amely a klubvezetőség ígérete szerint amerikai kosarasokkal bővülhet a jövőben.

Az első tengerentúli játékos Christian Brown lehet a keretben. A 24 éves, 193 cm magas, kettes poszton szereplő kosaras New York-i illetőségű, az ottani St. Francis Terriers csapatában játszott, majd két és fél hónapra Dominikába tette át székhelyét, ahol a helyi bajnokság rájátszásában szerepelt.

„Olyan ügynök ajánlotta, aki végigdolgozta vele az egész nyarat, ő hívta fel a figyelmünket, hogy mind játéktudásban, mind mentálisan nagyon jó játékos – mondta Halm Rolland szakosztály-igazgató. – Többek között Goran Miljkovics kívánságára hoztuk, az ő kifejezett kérése volt, hogy az amerikai játékosok fiatalok legyenek. Tíznapos próbajátékon vesz részt, szeretnénk, ha vele megoldódna a bedobó posztja. Mellette várunk még egy amerikai játékost, megvan a kiszemelt, remélem, hogy hamarosan aláírja a szerződését, és csatlakozhat a csapathoz.”

„Tudom , hogy háromszoros bajnokcsapathoz jöttem, eddig jobbára egyetemi bajnokságban játszottam – tudtuk meg Browntól, aki eddig túl sokat nem hallott a magyar kosárlabdáról, tíz nappal ezelőtt értesült, hogy az Albában folytathatja pályafutását. – Legutóbb Ausztriában, Bécsben voltam egy táborban. Úgy érzem, jó csapathoz, jó játékosok közé kerültem, ahol mostanáig játszottam, mindig az volt a célom, hogy bajnok legyek, s ha szerződést kapok, ez itt sem változik.”

A légiósok mellett magyarok is érkeznek a klubhoz. A viszszatérő saját nevelésű Soós Gábor és Dávid Gergely mellett a keret tagja Hanga Ádám, Keller Ákos, Vincze Antal. Az ifjúsági korú játékosok közül többen is lehetőséget kaptak arra, hogy Miljkovics keze alatt együtt készüljenek a csapattal

Legfrissebb hírek

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
7 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
10 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
23 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
33 perce

Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

Labdarúgó NB I
48 perce

Örömtekerés helyett: demonstráció és törölt zárószakasz a Vuelta utolsó napján

Kerékpár
55 perce

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
57 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
58 perce
Ezek is érdekelhetik