Szlovák válogatott érkezhet az ETO-hoz

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.08.18. 23:51
Címkék

Szlovák válogatott labdarú gó szerződtetését tervezi a Győri ETO FC. A kiszemelt, Rudolf Urban korábban hétszer húzhatta magára a címeres mezt, s 217 alkalommal játszott a szlovák élvonalban. A kassai származású Urban nem tartozik az ügyetlen labdarúgók közé, annak idején együtt futballozott a kassaiaknál Robert Semeníkkel, illetve Radoslav Krállal. A kassai után következtek a jóval sikeresebb rózsahegyi évek, s az MFK Ruzomberok gárdájával bajnoki címet is szerzett a középpályás. A szlovák első osztályban 1999 nyarán debütált, vagyis 19 évesen lépett pályára először Rimaszombaton.

Első válogatottságát napra pontosan négy esztendeje ünnepelte: New Yorkban Kolumbia ellen kapott lehetőséget, az eredmény 0–0-s döntetlen volt, s ezt követően még Eb-selejtezőkön is pályára lépett Macedónia és Liechtenstein ellen. A rózsahegyi évek után a pozsonyi Interben játszott.

Rudolf Urban három napot töltött Győrben, s megfelelt a tesztelésen. A szakmai stáb elégedett a 180 centiméter magas irányító középpályás játékával: technikailag és taktikailag is képzett, jó felépítésű ballábas labdarúgóról van szó, aki a kapu előtt is feltalálja magát. Hogy Rudolf Urban kap-e szerződést Győrben, azon múlik, hogy Böőr Zoltán sérült térde miként javul. Egervári Sándor vezetőedző a péntek esti edzés után tájékoztatja a vezetőséget az exdebreceni kedvenc állapotáról, ha a lába bírja a terhelést, nem kell a szlovák labdarúgó, ha nem, akkor viszont a 27 éves szlovák játékos szerződést kap. Urban ugyan nem olyan mozgékony, mint Böőr Zoltán, s a védekezésén és a fejjátékán is lehetne javítani, a szakemberek szerint mégis segítségére lehetne az ETO-nak. Végleges döntés tehát a hét végén.

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország

Foci vb 2026
34 perce

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
37 perce

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
1 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
1 órája

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik