Majdnem bronz

Herbert Polzhuber szelleme még mindig kísért. Az 1965-ös lipcsei vb-n az osztrák rossz ütemben mérte magának az akkor még elfogadott „célzóvizet”, így a céltábla helyett az embereket veszélyeztette. Negyvenkét évvel később Berlinben már nem kellett klasszikus tüneteket produkálnia az ukrán Jevgenyij Borkinnak, aki fennakadt a gyorsteszten, ami az ukrán staféta kizárását vonta maga után. Sajnos a magyarok lövészete is izgalmasabbra sikerült a megszokottnál, Horváth Viktor és Németh Róbert egyaránt 91-91 kört lőtt, az ebben a számban kiemelkedő eredményekre képes Fülep Sándor azonban az egyéni verseny után most sem célzott jól (86 kör). A magyar trió az ötödik volt az első szám után, a vívás és az úszás befejeztével a negyedik helyen állt. A mieink közepes lovaglása után nem változott a helyzet, pedig a harmadik helyen lévő oroszok a zsűri furcsa döntéseinek következményeként elbúcsúztak a dobogótól. Az orosz trió rossz sorrendben kezdett, ám még idejében javított, majd a versenybíróság nem jelezte a pályán tartózkodó lovasnak, hogy rombolást követő akadályépítés miatt áll a verseny. Ráadásul egyikük hiányos akadályt ugrott meg, ezért ismételnie kellett. A futást a magyarok a negyedik helyről kezdték, meg is közelítették az előttük induló csapatok közül a kínaiakat és a cseheket. Az egyéni vb-elsőséget az utolsó leheletig tartó futócsatában megszerző Horváth Viktor hajráemberként öt méterrel ért célba a cseh gárdát a harmadik helyen behozó Michal Michalik mögött. A váltóaranyat Németország szerezte meg.