Kispályán is Ferencváros

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.08.23. 00:00
Címkék

Megállapodást kötött Berki Krisztián, a ferencvárosi labdarúgócsapatot működtető zrt. igazgatótanácsának elnöke a másodosztályú futsalbajnokságot megnyerő Euroglobal vezetőjével, s ennek eredményeként a szeptemberben induló kispályás élvonalban már FTC néven szerepel a feljutó együttes. Azaz a magyar futsalliga történetében először olyan csapat is versenybe száll, amely tekintélyes egylet szakosztályaként működik. „Régi álom vált valóra – mondta Ragadics Ferenc, a magyar futsalsport prominens vezetője. – A szövetség többször egyeztetett már a Ferencvárossal, és noha a klub eddig is mutatott némi hajlandóságot, rendre megakadtak a tárgyalások. Most azonban az Euroglobal sikeres megállapodást kötött az FTC-vel, s ez segíthet a sportág felemelkedésében.” Berki Krisztián nem sokat teketóriázott, amikor megkeresték: bár anyagilag nem támogatja a csapatot az FTC, edzéslehetőséget, valamint a népligeti csarnok használatát adja a feljutott gárdának. „A Ferencváros az első klub, amely nyugati mintára kispályás labdarúgócsapatot is működtet a jövőben. Így a szurkolóknak újabb szórakozási lehetőséget kínálunk, ezután más környezetben is buzdíthatják a Fradit” – mondta Berki Krisztián. Noha szó volt róla, hogy egykét Fradi-játékos a nagypályás futball mellett esetleg a parketten is megméreti magát, a versenykiírás kimondja: profi labdarúgók nem szerepelhetnek a bajnokságban, így a technikás Vincze Ottó sem rúghatja a labdát a teremcsapatban. „Az élvonalba feljutó Euroglobal baráti társaság – mondta Németh Péter elnök, aki a gárda vezetőedzője is. – Saját anyagi forrásainkból működtetjük a felnőtt-, illetve utánpótláscsapatokat, a klub pedig az edzések és mérkőzések helyszínét adja.'” Zöld-fehér dressz, futball, sikerek. Ha a ferencvárosi futsalcsapat maga mellé állítja a Fradiszurkolókat, akik a hazai meccseken megtöltik a népligeti csarnokot, még népszerűbb lesz itthon a kispályás labdarúgás.

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország

Foci vb 2026
32 perce

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
35 perce

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
1 órája

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
1 órája

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik