Olaszverők, ezúttal egymás ellen

F. Z.F. Z.
2007.08.25. 01:00
Címkék

Az angol másodosztály szombati programján szerepel a Leicester City–Watford összecsapás, amelyen a holtversenyben 17. helyezett gárda fogadja az egyik listavezetőt. Ebben nem is lenne semmi különleges, ha nem a magyar válogatott szerdai, olaszok elleni világraszóló sikere két szereplőjének együttese találkozna egymással. A Leicester kapuját ugyanis szinte biztosan Fülöp Márton védi, míg a vendégeknél Priskin Tamás feltehetőleg a kispadról várja a bevetést, hogy gólt szerezhessen barátja csapata ellen. „Megy a zrika rendesen – válaszolta kérdésünkre Fülöp Márton. – Mind a ketten nyerni szeretnénk. A válogatottbeli összetartáson szobatársak voltunk Tomival, így volt időnk arról beszélni, milyen lesz majd a meccs. Számomra az eredményen kívül azért is marad különleges az olaszok elleni mérkőzés, mert a lefújás után mezt cseréltünk Gianluigi Buffonnal, akivel néhány percet beszélgettem is.” Priskin Tamás sem felejti el egy ideig, hogy az ő remek teljesítménye is nagyban hozzájárult az olaszok legyőzésében. „Nem tudom, hogy a Sheffield ellen miért maradtam ki, de ez már nem is lényeges – mondta Priskin Tamás. – Most már a Marciék elleni meccs a fontos, nagyon szeretnék gólt rúgni neki. Amikor visszajöttem, kaptam néhány dicséretet és poénos megjegyzést a válogatott miatt, ami jólesett. Ha játszom, tesztelem Fülöp Marci barátomat.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája