A ciprusi nem húzta sokáig

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.08.27. 23:15
Címkék
Míg a hölgyeknél nem történt meglepetés az első (fél) napon az US Openen, a férfiaknál két remek teniszező, Markosz Bagdatisz és Juan Carlos Ferrero is búcsúzott. Nagy Kyra lapzártánk után játszott Venus Williamsszel.

Ugyan lapzártánkkor New Yorkban még inkább uzsonnázni készültek az amerikai nemzetközi teniszbajnokság résztvevői, délutánig tucatnyi mérkőzés azért már befejeződött az US Openen.

A legnagyobb csatát az első fél napon Markosz Bagdatisz és a fehérorosz Maksz Mirnij összecsapása hozta. A ciprusi valószínűleg örökre belopta magát a New York-i közönség szívébe, amikor tavaly ötszettes csatát vívott Andre Agassival a legenda utolsó előtti fellépésén. A 18. kiemelt Bagdatisz azóta konszolidált külsejű (egy fésű és egy borotva csodákat művelt korábbi kalózkülsejével) sportember benyomását kelti, cserébe azonban kissé elszürkült, és a Louis Armstrong Stadionban sem csinált semmi zseniálisat. Mirnij ellenben a mai, alapvonal-vezérelt teniszben kifejezetten üdítő módon igyekezett feljárkálni a hálóhoz, még akkor is, ha ennek majdnem annyiszor itta meg a levét, mint ahányszor megtréfálta vele ellenfelét. Az első két szettet így is a fehérorosz nyerte meg, a negyedikben, 6:5-nél pedig már meccslabdája is volt, de a ciprusi ekkor még megemberelte magát. A rövidítést azonban 5–1-es vezetésről sikerült elbuknia, így némi meglepetésre már az első fordulóban, 6:3, 7:5, 3:6, 7:6-tal búcsúzott, 3 óra 22 perc után. A 21. kiemelt spanyol Juan Carlos Ferrero US Openje sem tartott sokáig: honfitársa, Feliciano López könnyedén lelőtte a pályáról. Pedig Ferrero 2003ban a fináléig jutott New Yorkban, egyébként is a sokoldalú játékot nyújtó spanyol teniszezők közé tartozik, de most nem volt esélye. A kiesés nem viselte meg különösebben. „Ez is csak

egy verseny, még ha Grand Slam is. Tavaly a második körben kaptam ki, és a Föld akkor is forgott tovább” – nyilatkozta.

Ferrerót és Bagdatiszt leszámítva a férfiaknál az esélyesek nem izzadtak meg délutánig, de azért volt még a nyitó napnak jelentős búcsúzója. A mononukleózisa után lábadozó horvát Mario Ancic végül nem vállalta az indulást, pedig minden bizonnyal remek meccset vívott volna a cseh Radek Stepánekkel, akinek így a szerencsés vesztesként beugró holland Robin Haase jut.

A hölgyeknél szokás szerint nem volt izgalom: Justine Henin, Jelena Jankovics és a többi kiemelt egyaránt továbbjutott, kivéve az ausztrál Samantha Stosurt.

Ami a magyarokat illeti, Szávay Ágnes csak a keddi játéknapon lép pályára, de Nagy Kyra lapzártánk után lejátszotta első mérkőzését. Azt előre lehetett tudni, hogy emlékezetes találkozó lesz, a 29 éves magyar hölgy ugyanis Wimbledon idei bajnoka, a végső győzelemre is esélyes hazai kedvenc, Venus Williams ellen lépett pályára.

„Kimentem a centerpályára, fölnéztem, és majdnem elszédültem – hatalmas. Szerencsére sikerült elintéznem, hogy a délutáni szünetben kimehessek ütögetni egy kicsit, hogy megszokjam a légkört – mondta

Nagy Kyra még az összecsapás előtt. – Annyiból balszerencsés a

sorsolásom, hogy kaphattam volna olyan ellenfelet is, aki ellen több esélyem van, az viszont biztos, hogy a Venus elleni meccs huszonháromezer ember előtt akkora élmény, amelyet a gyermekeimnek is mesélhetek. Eléggé izgulok, mégiscsak US Open, centerpálya, és milliók néznek majd a tévében is. A selejtezőben nem teniszeztem különösebben jól, de küzdöttem minden erőmmel – megpróbálok jó meccset játszani.”

Legfrissebb hírek

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
4 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
5 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
23 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
37 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
42 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
45 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája