Elmarad a honosítás

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2007.08.27. 23:15
Címkék

Már korábban felröppentek a találgatások a brit lapokban, hogy az idei szezonban négy Premier League-mérkőzésen mindössze egy gólt kapó dán Kasper Schmeichelt érdemes lenne meghívni az angol válogatottba. A Manchester City jó formában lévő kapusa a legutóbbi fordulóban az Arsenal ellen kapitulált először az új bajnokságban, és a svéd menedzser, Sven-Göran Eriksson menedzser is teljes mértékben elégedett eddigi teljesítményével. A mindössze 20 éves játékos korábban már pályára lépett a dán utánpótlás-válogatottakban, de a szabályok szerint ettől még játszhatna a szigetország felnőtt nemzeti együttesében. A felvetés azonban valószínűleg okafogyott, hiszen a tehetség édesapja, a korábbi kiváló kapus, Peter Schmeichel kategorikusan kijelentette, fia semmiképp sem húzza magára a háromoroszlános mezt. „Szemernyi esélye sincs annak, hogy Kasper angol válogatott legyen, úgyhogy itt le is zárhatjuk a témát – jelentette ki határozottan a The Times című napilapnak a papa. – Anglia az angoloké, Kasper pedig Dániában született, az egész családja dán, és semmi sem teheti őt angollá. Bárki megkérdezi, azt válaszolja majd, hogy ő dán, és csak a szülőhazájának válogatottjában szeretne játszani.”

Legfrissebb hírek

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
25 perce

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
1 órája

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
1 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 órája

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
2 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
2 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
3 órája
Ezek is érdekelhetik