Névadó nélkül kezdődik el

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.08.31. 00:44
Címkék

„Sajnálatos, hogy nincs névszponzor, minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy pótoljuk ezt a hiányosságot, s idény közben találjunk olyan céget, amely patronálná a sorozatot” – mondta Studniczky Ferenc, a magyar szövetség elnöke azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyet a bajnoki rajt alkalmából tartottak. Vasárnap az Alba Volán SC–SC Csíkszereda mérkőzéssel ugyanis elkezdődik minden idők egyik legfurcsább magyar bajnoksága, amelyben két székelyföldi együttes, az SC és a HC Csíkszereda is részt vesz. Mellettük a címvédő Alba Volán (amely az alapszakaszban általában az úgynevezett B-csapatát szerepelteti, hiszen a legjobbak az osztrák ligában játszanak majd – a lebonyolítás érdekessége, hogy akár az utolsó helyről is bajnok lehet a társulat, mert mind a hét együttes részt vesz a rájátszásban…), a továbbra is a fiatalokra építő Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu, a szlovák hokisokkal operáló UTE, a szlovákiai Érsekújvárral egyesülő, így jelentősen megerősödő FTC-NZ és a továbbiakban is amatőr alapon működő Miskolci Jegesmedvék alakulata indul el a sorozatban. Az alapszakaszban három teljes kört játszanak a csapatok, ezt követi márciusban a rájátszás.

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
1 perce

Oyarzabal duplázott, Spanyolország simán kiejtette Ausztriát a 32 között

Foci vb 2026
27 perce

Oyarzabal újabb gólt szerzett, a spanyolok 3–0-ra győztek Ausztria ellen

Foci vb 2026
30 perce

Cseh Sándor: A hajunknál fogva rángattuk ki magunkat

Vízilabda
51 perce

Számos magyar játékvezető kap lehetőséget a nemzetközi porondon a következő hetekben

Bajnokok Ligája
53 perce

Pedro Porro kettőre növelte a spanyolok előnyét

Foci vb 2026
56 perce

Oyarzabal duplázott, Pedro Porro is betalált Ausztria ellen – videók

Foci vb 2026
1 órája

Bundabotránya miatt az európai sorozatokból is kizárták a cseh Karvinát

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik