Marco Materazzi már békülne

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.09.01. 23:50
Címkék

Lassan tizennégy hónap is eltelt már a 2006-os világbajnoki döntő és az elhíresült Zinedine Zidane–Marco Materazzi affér óta, a francia játékos kiállítást érő fejelése keltette hullámok azonban csak nem akarnak elülni. Nem csoda tehát, hogy az Internazionale (a budapesti Magyarország–Olaszország válogatott mérkőzésen két hónapra kidőlő) kemény védőjét új önéletrajzi könyve bemutatóján is elsősorban a berlini eseményekről kérdezték.

„Én itt vagyok, készen állok tisztázni az esetet Zinedine Zidane-nal – jelentette ki Marco Materazzi a két olasz újságíró segítségével megírt „Egy harcos élete” című kiadvány milánói prezentációján. – Remélem, egy napon végre leülhetünk, hogy négyszemközt megbeszéljük a Németországban történteket, és kezet rázzunk egymással. Nem tudom még, hol és mikor kerülhet sor a találkozóra, én szívesen látom a saját házamban, de akár elutazom hozzá is, ha úgy adódik – a lényeg, hogy nyugodtan, a kíváncsiskodóktól távol beszélgessünk.”

A mielőbbi békülésre törekvő Marco Materazzi ugyanakkor hozzátette, egy dolgot ő is nagyon szívesen megkérdezne Zizou-tól: „Nem értem, hogy ha az egész világtól bocsánatot kért a mozdulata miatt, miért mulasztotta el ezt megtenni velem?”

A Mátrixnak becézett hátvéd egyébként a maga részéről már valamelyest elősegítette a feszült helyzet rendezését, ugyanis nem egészen két hete, a „Tv Sorrisi e Canzoni” című hetilapnak elárulta, mit is mondott pontosan a vb-döntő 110. percében, amellyel annyira felhergelte az amúgy nyugodtságáról ismert Zinedine Zidane-t, hogy az aranylabdás középpályás csúnyán mellbe fejelte. Az olasz válogatott elbeszélése szerint miután kissé megrángatta a francia mezét, ellenfele felajánlotta, ha igényt tart rá, szívesen odaadja neki a dresszt a lefújás után, mire odavágta neki: „Inkább a ribanc nővéred kellene!”

Legfrissebb hírek

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
3 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
9 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
11 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
18 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
23 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
37 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
52 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
1 órája