Megúszta a „takarítást”

T. A.T. A.
2007.09.01. 23:50
Címkék

Marcus Grönholm a napsütéstől tartott a legjobban péntek reggel Új-Zélandon. Nem mintha a kétszeres világbajnok finn nem szeretné a jó időt, de pontosan tudta, elsőként rajtolni a száraz, murvás utakon másodpercekben mérhető hátrányt jelent. (Ilyenkor a pályán az elsőként végigszáguldó pilóta „takarítja le” az utat a többiek előtt.)

Az égiek kegyesek voltak Grönholmhoz: az éjszakai eső nyomait még magukon viselték az utak a világbajnokság 11. futamának péntek délelőtti körében, és ez elég volt a Ford-pilótának ahhoz, hogy több mint 14 másodperces előnyt gyűjtsön az első két szakasz megnyerésével. Igaz, ebből körülbelül kettőt vis sza is adott a címvédő Sebastien Loebnek (a francia a délutáni két gyorson diadalmaskodott), így is maradt azonban még 13 a nap végére.

A fentiekből talán kiderült, hogy a legtöbb helyszínhez hasonlóan Új-Zélandon is a finn és a francia sztár csatáját láthatja a közönség, s a mérleg nyelve egyelőre Grönholm felé billen. Pedig a langaléta finn nincs a legjobb fizikai állapotban: az utóbbi napokban influenzás volt – a 43 kilométeres (!) szakasz után elárulta, jobban elfáradt, mint az indokolt lett volna…

Az új-zélandi viadalt tavaly vállsérülése miatt kihagyó Loeb fittnek érzi magát, viszont ros szul választott gumit az első körre – emiatt került (nem ledolgozhatatlan) hátrányba.

A harmadik dobogós pozíciót egyelőre Grönholm csapat- és honfitársa, Mikko Hirvonen foglalja el. Az ő hátránya azonban már majdnem egy perc, ami azt jelenti, hogy nincs igazán lőtávolban. A negyedik helyen álló Chris Atkinson sincs, aki bár nyert egy szakaszt (az esti szuperspeciális az övé volt), de Hirvonentől is fél perccel marad el, nemhogy a vezető kettőstől…

Legfrissebb hírek

David Beckhamnek a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
7 perce

Vb 2026: Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt

Foci vb 2026
14 perce

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
22 perce

A kanadaiak sztárja az ezredik

Foci vb 2026
38 perce

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
1 órája

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt tizenegyes miatt

Foci vb 2026
1 órája

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

Egyéb egyéni
1 órája

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik