Most aztán igazán kötelező a győzelem

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.09.01. 23:50
Címkék

Némi kesergés és sebnyaloga tás után ideje előre tekinteni: szombaton újabb feladat vár az Európa-bajnoki pótselejtezőt vereséggel kezdő magyar női kosárlabda-válogatottra, jön a csoport leggyengébbnek tartott együttese, Izrael válogatottja. A helyszín Győr, a kezdési időpont a közszolgálati televízió élő közvetítése miatt kicsit korai délután negyed öt, de ez mind mellékkörülmény. A lényeg ugyanis az, hogy nyerni kell. Akármennyivel.

Persze azért jó lenne, ha sikerülne játékban is javulni, mert van honnan előrelépni a szerdai, bulgáriai vesztes (52–66) mérkőzéshez képest. Nyilván ezt szeretné Bencze Tamás szövetségi kapitány is, aki a hírek szerint szerkezetváltáson töri a fejét. A kérdés csak az, mi igazodunk-e majd az izraeliektől megszokott sok kisemberes, küzdő, férfias játékhoz, avagy megpróbáljuk érvényesíteni a magassági fölényünket – ezt a sorozat első összecsapásán nem próbáltuk meg.

Jó hír, hogy sérült nincs, a keret teljes, reméljük, sikerül átlendülni a kezdeti nehézségeken. No meg azért az sem lenne baj, ha több néző lenne Győrött, mint amennyi nemrég az Uniqa-kupán volt, akkor a szlovákok elleni találkozóra mindössze 57-en voltak kíváncsiak.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája