Nem sikerült fináléba jutni

K. E.K. E.
2007.09.01. 23:50
Címkék

Nem jutott be a döntőbe a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős egység a müncheni vb-n. A világbajnok kettős fél távnál még közel volt a továbbjutást jelentő harmadik helyhez, az utolsó ötszáz méteren vált világossá, hogy érem nélkül tér haza. Az olimpiai kvótát azonban szinte biztosan megszerzik Vargáék, hiszen a B-döntőben hatan állnak rajthoz, és az első öt hely ér pekingi indulást. „El vagyok keseredve, Zsoltéktól döntőt vártunk – mondta Melis Zoltán szövetségi kapitány. – Sűrű a mezőny, éles a verseny, belőlük pedig hiányzott az a kis plusz, amely a továbbjutáshoz kellett volna. Megszoktuk tőlük, hogy ezer méternél megindítják a hajót, ám ez ezúttal elmaradt.” Szabó Katalin egypárevezős a C-döntő harmadik helyén végzett, ez ös szesítésben a 15. helyet jelenti, a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna könnyűsúlyú kétpár szintén a C-döntőben szállt vízre, másodikok lettek, így végül a 14. helyen végeztek.

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
13 perce

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
14 perce

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
22 perce

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
43 perce

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
54 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
59 perce

Antonelli már a Q1-ben autót tört; folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
1 órája