A cél: élni a lehetőséggel

B. R.B. R.
2007.09.06. 00:41
Címkék

Ihletetten tértek haza a hamburgi világbajnokságról a 2010-es budapesti vb szervezői. „A németek főleg a verseny felvezetésében, a marketingtevékenységben, valamint az adminisztrációs munkában és a sajtó kiszolgálásában jeleskedtek – dicsért Schmidt Gábor, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója, aki szerint azért van min változtatni, például többet akarnak tenni a profik és amatőrök mintegy hatezres seregének kényelméért három év múlva, emellett közel akarják hozni a versenyt a nézőkhöz. – Nagyobb lelátókban és kivetítőkben gondolkodunk, sokat fogjuk mutatni a triatlonisták arcát.” A főszervező szerint a külföldön hihetetlenül népszerű triatlon csúcsversenye a főváros és az ország számára is hatalmas lehetőség. 2010-ben szeretnének a „civileknek” is lehetőséget adni arra, hogy a sportághoz kötődő versenyek révén „részt vehessenek a világbajnokságon”. Ilyen programok évről évre tömegeket mozgatnak meg a tiszaújvárosi Triatlon-nagyhéten, az ottani házigazdák tapasztalataira, tanácsaira nagyon számítanak a budapesti szervezők, akik továbbra is azt szeretnék, hogy a Hősök tere és a városligeti tó legyen a vb központja.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája