A kalandos életű fiú újra harcolni akar

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2007.09.06. 00:41
Címkék
Szerepelt minden korosztályos válogatottban, s már tizenhét esztendősen bemutatkozott az NB I-ben. Ha nem is mondták rá, hogy csodagyerek, mindenki úgy volt vele: ez a fiú különleges színfoltja lehet a magyar labdarúgásnak. Balaskó Iván immár huszonnyolc esztendősen egészen másfajta pályafutásra tekinthet vissza. Most például Pakson is bizonytalan a jövője...

Vágjunk a közepébe: elküldik Paksról?Vágjunk a közepébe: elküldik Paksról?

Korántsem biztos, hogy elküldenek – mondta Balaskó Iván, akit nagy tehetségként tartottak számon a magyar futballban, ám az utóbbi években különböző ügyek kísérik az útját. – Egyelőre nincs döntés, hogy mi lesz velem, Zováth Jánossal és Fehér Attilával. Korábban mindhármunkat kiraktak az első csapat keretéből, de az is lehet, hogy visszakerülünk. Én úgy edzek, úgy hajtok a tréningeken, hogy megint felfigyeljen rám a szakvezetés.

Aligha erről álmodott.

Hogy Pakson bizonyítsak? Szeretek itt játszani és élni.

Úgy értettem: aligha arról álmodott, hogy egy kiesőjelölt csapatból is száműzik, hogy tucatfutballistaként kezelik, s hogy a válogatott keret összeállításánál évek óta szóba sem kerül.

Szerintem a Paks negyedik vagy ötödik is lehet. Erős a keret, biztos a háttér, s most már elkezdtünk győzni. Ami az én pályafutásomat illeti: valóban alakulhatott volna másként. Az MTK-ban csodálatos éveket töltöttem, aztán Sopronban is remekül ment, kupát nyertünk, a döntőben öt egyre megvertük a Fradit...

Azt mondom, nem vette elég komolyan a futballt.

Ez nem igaz. Jó, azt elismerem, hogy olykor elkényelmesedtem. Rúgtam két gólt, és azt gondoltam, ez elég lesz ahhoz, hogy a jövő héten is remekeljek. Az is előfordult, hogy enyhe fájdalom miatt edzéseket hagytam ki, mondván, sérült vagyok, nekem pihennem kell, majd a hét végén jó leszek. Marhaság! Ha az ember hétköznap nem szakad meg, már hiába akar felpörögni a bajnoki meccsen.

Éjszakázott, bulizott, elengedte magát? A tucatnyi tehetséges játékoshoz hasonlóan ezért kallódott el?

Az lehet a baj, hogy túl hamar kerültünk a jóba. Talán idő előtt ízleltették meg velünk az első osztályt, az ottani miliőt, az ezzel járó pénzt, életformát. Nem tudom... Egyébként én éppen annyit buliztam, mint a többi fiatal futballista. Még az is előfordult, hogy „csapatépítő” dorbézoláson vettünk részt az edzővel együtt. Persze ittunk is. De ez belefért.

Belefért?! Így jutott el odáig, hogy – még soproni futballistaként – nemi erőszakkal vádolták.

Az első pillanattól kezdve, ahogy kirobbant az a mondvacsinált ügy, nyugodt voltam. Soha nem bántottam senkit, azt a nőt, aki Sopronban nemi erőszakkal vádolt, nem is ismertem. Videotékában dolgozott, életemben talán két szót váltottam vele. Hazugság az egész, s ez hamarosan ki is derül.

Még nincs lezárva az ügy?

Másodfokra került, ahol új eljárást kezdeményeztek. Az ügyvédem, Papp Gábor szerint is egyértelmű az ártatlanságom. Persze azt a több mint egy napot, amit a soproni kapitányság fogdájában töltöttem, sohasem felejtem el. Mint ahogy azt sem, hogy csapatt á r saim közül többen is elfordultak tőlem. Sopronban egy ember állt ki mellettem, az akkori edzőm, Pintér Attila.

Tudja, a történetének mégiscsak arról kellene szólnia, hogy gólt rúg...

Tudom, tudom... Szólhatna éppenséggel arról, hogy légiós vagyok. Már bánom, hogy két évet írtam alá a Pécsi MFC-hez, mert a vezetők nem engedtek el a dán Viborghoz. Talán Pakson még lesz esélyem...

Jó, hogy mondja: az esély! Mi a hivatalos indok, amiért kikerült a keretből Pakson?

Erről nem beszélhetek. Legyen elég annyi, hogy visszakerülök a profi keretbe. Csak azért is!

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
10 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
12 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
13 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
24 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
40 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
53 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
55 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája