Már Zalaegerszegen készül a csapat

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.09.06. 00:41
Címkék

Megérkeztek már Zala egerszegre, a szombati hazai mérkőzés színhelyére?Megérkeztek már Zala egerszegre, a szombati hazai mérkőzés színhelyére?

Igen, délben, utána ebéd, pihenő, és öttől edzés volt a program – válaszolta Fegyverneky Zsófia, az Európa-bajnoki pótselejtező kellős közepén tartó női válogatott oszlopos tagja, aki az együttes egyik legjobbja volt Izrael elleni győri meccsen.

Ellentétes félidőket láthattunk legutóbb a csapattól. Sikerült azóta megtalálni az okokat?

Főleg azért hullámzik a teljesítményünk, mert kevés felkészülési meccset játszottunk, és nem tudtunk mindent kipróbálni. A válogatottnál közel sem olyan összeszokottak a játékosok, mint a klubokban, így nehezebb rálelni a megfelelő a ritmusra, nehezebben indul be a gépezet. Ha időben felismerjük, hogy az adott meccsen éppen kinek megy jobban a játék, máris minden működik.

Az ellentétes félidők kitétel önre személy szerint még fokozottabban helytálló volt...

Úgy éreztem, az én két félidőm között az volt a különbség, hogy az elsőben a tiszta dobásaim is kimaradtak, a másodikban meg szerencsém volt. Akadt néhány, a támadóidő utolsó másodpercben elengedett labda, ami bement. Akkor amúgy már könnyebb volt a dolgom, mert társaim is alaposan feljavultak: tudtunk indítani, jobban védekeztünk, és volt ritmusa a játékunknak.

Mit tippel a szerdai, számunkra nem csekély jelentőséggel bíró Izrael– Bulgária meccsre?

Amikor ellenünk játszottak, a bolgárok legjobb napjaik egyikét fogták ki, most pedig abban bízom, hogy az izraeliek kapják el a fonalat, és akkor talán győzni tudnak. Otthon ők egyébként is elég erősek, a négyes pozícióban szereplő játékosukkal pedig különösen meggyűlhet a bolgárok baja, akik mintha kicsit kevesen lennének a magas posztokon.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája