Orosz siker a hegycsúcson

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2007.09.06. 00:41
Címkék

A Vuelta a Espana negyedik szakaszának térképét elnézve biztosan tudtuk: eljött a hegyimenők ideje. Nem feltétlenül az etap elején tornyosuló második kategóriás orom, sokkal inkább a kiemelt kategóriás hegyi befutó miatt. A Spanyol körverseny első három napján tündöklő sprinterek, köztük az összetett éllovas Óscar Freire Gómez tudták, ez ma nem lehet az ő napjuk. A rajtnál még aranysárga trikóban nyeregbe szálló spanyol pedig azt is, hogy a futam végén búcsút inthet a „megkülönböztető ruhadarabnak”.

A 185.1 kilométeres szakasz közepe táján harminctagú szökevénycsoport vezetett – a nagy nevek ekkor még megbújtak a mezőnyben. A viszonylag eseménytelen kilométerek során mindenki arra készült, hogy legyen ereje leküzdeni a 12.6 kilométer hosszú, 1110 méter szintkülönbségű emelkedőt az etap végén. A hegy lábánál bukásba keveredett Bodrogi László, és noha a Crédit Agricole magyar kerekese nem esett el, meg kellett állnia, ami következménnyel járt, végül 18:28 perces hátránnyal a 158. helyen ért célba.

Az élen lévők előnye ekkorra már elfogyott, egyre inkább kitűntek a jó erőben lévő hegyimenők: különösen a két orosz, Vlagyimir Jefimkin és Gyenyisz Mencsov, az olasz Leonardo Piepoli, valamint a spanyol Carlos Sastre tartozott ebbe a kategóriába. Jefimkin az utolsó kilométereken már egyedül oktatta a mezőnyt – tisztes távolból, hiszen végül 1:06 perces előnnyel ért célba. Győzelme azt jelenti, hogy a szerdai, első kategóriás heggyel is nehezített szakaszon már ő viselheti a sárga trikót.

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
20 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
59 perce

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
1 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
2 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2 órája

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik