Rajt a hazai tornákon

M. Cs.M. Cs.
2007.09.06. 00:41
Címkék

Alighogy befejeződött a magyar válogatott számára az Európa-bajnoki pótselejtező-sorozat – Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány együttese szombat éjjel érkezett haza Menorcáról –, máris elkezdődik a klubtornák folyama. Csütörtökön Kecskeméten a 10. Gazdavár-kupa keretében körmérkőzést játszik egymással négy élvonalbeli hazai gárda: a házigazda Univer, a tavalyi bajnok Szolnoki Olaj KK, a bronzérmes PVSK-Expo Center Pécs és a Hódmezővásárhely. A bajnokság október 4-i rajtjára készülve ez lesz az első alkalom, hogy az edzők – akik közül a pécsieket irányító Ivkovics, valamint a válogatott mellett segítőjeként dolgozó Pór Péter, a tavalyi bajnok és kupagyőztes Szolnok szakvezetője is csupán a hét elején kapcsolódott be közvetlenül klubcsapata munkájába – élesben is felmérjék, hol tartanak a felkészülésben. A gyönyörűen felújított kecskeméti sportcsarnokban a házigazdák csaknem teljes fegyverzetükben várják vendégeiket. Játszik a brazil Antonio Jefferson és az Izlandról érkező irányító Jakob Sigurdarsson is, és Zsoldos András edző ezen a tornán kívánja felmérni, érdemes-e szerződtetni a 22 éves szerb centert, Milan Vukicsevicset.

A Szolnok viszont idegenlégiósai nélkül lép fel Kecskeméten, már a válogatott Molnár Andrással a soraiban. A Pécs teljes csapatával érkezik az alföldi felmérőre – a sérült Dénes Gábor kivételével mindenki a fedélzeten. A Hódmezővásárhely is elhozza légiósait, az amerikai Eric Freemant és David Brooksot. A felkészülési tornák sorozata a jövő héten Pécsen és Nyíregyházán, az azt követő hét napban pedig Székesfehérváron, Szolnokon és Zalaegerszegen folytatódik. Nincs megállás, nyakunkon a bajnoki rajt.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
2 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
4 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
6 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
7 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
15 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
36 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
39 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
1 órája