Menet közbeni erősítés

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.09.07. 14:39
Címkék
Változások női nemzeti együttesünk összetételében: a sérült Fürész Emőke szolgálatairól le kellett mondania Bencze Tamás szövetségi kapitánynak, a civil kötelezettségeit letudó Cserny Réka viszont beszállt. Személyében az egyik legjobb honi játékossal bővült a válogatott kerete.

Izrael szerdai, Bulgária elleni győzelmének köszönhetően az élre állt az Európabajnoki pótselejtező B csoportjában a magyar női kosárlabda - válogatott, de nem ez az egyetlen jó hír, amelyről hét közben beszámolhatunk: csatlakozott a csapathoz Cserny Réka, a legutóbbi bajnoki döntő legjobbja. Az azóta Sopronból a francia Valenciennes-be szerződő 49szeres válogatott játékos a nyáron tíz héten át egyfajta szakmai gyakorlaton vett részt, a civil életre készülve az amerikai tanácsadó cégnél, a Boston Consultingnál dolgozott stratégiai tanácsadóként. Mint elmondta, az volt a célja, hogy amit eddig elméletben tanult, a gyakorlatban is kipróbálja, tehát szó sincs arról, amiről sokan pletykáltak kosarasberkekben, hogy egykori egyetemén, a híres Harvardon lett volna kötelező jelenése.

„Jól érzem magam, a lányok kedvesen fogadtak, próbálnak segíteni, amiben tudnak, főleg a taktikai feladatokban – mondta a négyes poszton nagy erősítést jelentő kosaras. – Rajtam áll, fizikailag mikor érem utol magam. Augusztus elején kezdtem el futni és erősíteni, tehát az alap-állóképességemmel foglalkozni, viszont szinte egyáltalán nem kosaraztam. Kétszer elmentem játszani azokkal, akikkel dolgoztam, de ezenkívül nem nagyon fogtam labdát, éppen ezért úgy beszéltem meg a kapitánnyal, hogy inkább a pótselejtező első köre után szállnék be mérkőzésre. Remélhetőleg továbbjut a csapat, és akkor már én is leszek olyan formában, hogy a válogatott hasznára váljak, mert most még elég sokszor dadog a labda a kezemben.”

Játszani e szerint csak szeptember 19-én, 20-án vagy 21-én az olaszországi Lancianóban láthatjuk majd, ahol a pótselejtező második körét rendezik. Remélhetőleg velünk, magyarokkal.

Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
3 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
39 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
57 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája