Szerethető ez a csapat (1)

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2007.09.07. 14:39
Címkék
A hírek szerint már csupán pár száz jegy eladó a szombaton 16 órakor Székesfehérvárott rendezendő Magyarország–BoszniaHercegovina Európa-bajnoki selejtező előtt. A felfokozott várakozásra jellemző, hogy a nemzeti csapat csütörtöki edzésére is több százan voltak kíváncsiak a Sóstói Stadionban.

Valami megváltozott...

A magyar labdarúgó-válogatottat Tatáról Székesfehérvárra szállító busz talán még a koronázóváros határában sem járt, amikor a Sóstói Stadion parkolójában legfeljebb csak egy kis Polskinak lett volna hely. Amikor a tervezett este hat órás edzés előtt húsz perccel befutott a nemzeti együttes, mintegy száz sajtómunkás vette körül a járgányt – máskor talán akkor tapasztalható ilyen nagy érdeklődés, ha Brazília vagy Olaszország vendégeskedik Budapesten. Az újságíróknál csak a szurkolók voltak többen, akik vagy nem tudták vagy nem törődtek azzal, hogy a tréning zárt kapus, így amikor Tőzsér Dániel vezetésével kivonult a csapat, a lelátón annyian tapsoltak, ahányan egy jobb edzőmérkőzésen (vagy egy rosszabb bajnokin...) szoktak. Fájdalom, a drukkerek nem sokáig élvezhették a látványt, ugyanis a biztonságért felelős személyek – nyilván udvariasan

– megkérték őket, hogy hagyják el a sporttelepet.

Mi azért leskelődtünk.

Ami az edzést illeti: az mindjárt az elején feltűnt, hogy Kakas Lászlónak akár kulcsszerep is juthatna ebben a válogatottban. Érdemes volt figyelni, ahogy a kapusedző húsz-huszonöt méterről jobbal, ballal oda rúgta a labdát, ahová akarta, bizony Fülöp Mártonnak és Balogh Jánosnak nemegyszer a hálóból kellett kipiszkálnia. Persze legyünk optimisták, bízzunk abban, hogy a bosnyák támadók korántsem céloznak olyan jól, mint Kakas László, máskülönben...

re álljon a csata, s amikor



folytatás...
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
1 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája