Litván álomjáték

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2007.09.10. 23:08
Címkék
Litvánia tovább menetel, a franciák sem tudták megállítani a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokot. Sarunas Jasikevicius irányító játéka oktatófilm tárgya is lehetne.

Hol van már a horvátok elleni vereség okozta sokk, a huszonnyolc mérkőzésen át – Pepu Hernández szövetségi kapitány teljes korszaka alatt – tartó veretlenségi sorozat megszakadása? A világbajnok spanyolok vasárnap este simán legyőzték az addig veretlen Oroszországot a madridi Telefónica Arenában, s a középdöntőcsoport élére ugrott.

A meccs hőse José Calderón, Dávid Kornél egykori vitóriai klubtársa, jelenleg a Toronto Raptorsban kosarazó irányító volt 17 pontjával. Azért annyira nem volt egyoldalú a mérkőzés, ahogy azt a végeredményből (81–69) gondolhatnánk, kilenc és fél perc után ugyanis még 23–17-re az oroszok vezettek – köszönhetően annak, hogy az első negyedben hét triplakísérletükből öt bement.

Aztán jött Calderón egy hármassal – még a kisszünet előtt –, s a 13–0-s spanyol sorozat végén már 30–23 volt az állás.

„Nem is tudom elmondani, mennyire értékes ez a győzelem. A mezőny egyik legerősebb csapatát fektettük két vállra” – „fényezte”

Hernández az oroszokat, s ezáltal saját csapatát is, melyben a felépült Juan Carlos Navarro ezúttal is csak csere volt.

Hétfőn a kiesési rangadónak számító Olaszország–Törökország mérkőzés nyitotta meg a programot. Az athéni olimpia ezüstérmese hosszabbításban legyűrte a törököket (84–75), akik ezzel matematikai esélyüket is elveszítették a legjobb nyolc közé jutásra. Pedig Bogdan Tanjevics edző csapata 27–10-zel kezdte a meccset, ám 53–51-re már az olaszok vezettek. Mégis Ibrahim Kutluay volt az, aki a rendes játékidőben megnyerhette volna a meccset, de a 33 éves veterán török hátvéd hibázott, s így jöhetett a hosszabbítás.

Ahol már csak egy csapat volt a pályán, az olasz, s még az is belefért, hogy az egész Eb egyik legkáprázatosabb teljesítményét nyújtotta Hidayet Türkoglu, az Orlando Magic bedobója 34 pontjával, benne öt triplájával. Ezt követően a litvánok iskolajátékkal páholták el a temérdek NBA-kosarast – köztük az idei döntő MVP-jét, a San Antonió-i Tony Parkert – felvonultató Franciaországot (88–73).

Bár Spanyolország az Eb kiemelkedő favoritja, megkockáztatható, hogy a baltiak játszszák a legszebb kosárlabdát. Köszönhető ez elsősorban a 2003-as Eb MVP-jének, Sarunas Jasikeviciusnak. A Golden State Warriors gárdáját erősítő irányító sziporkázott, szórta a gólpaszszokat, sőt, egy varázslatos alleyoopot is összehozott Robertas Javtokasszal – 14 ponttal és 7 assziszttal fejezte be a 40 percet. A litvánok a második negyedben nyerték meg a találkozót: 20–19-es francia vezetésnél beindult a gépezetük, s legközelebb csak 36–20 után tudtak újra gólt dobni Claude Bergeaud mester játékosai, azaz 17 litván pontra egyetlen válasz sem érkezett! Közben volt úgy, hogy lejárt a franciák 24 másodperces támadóideje, a világ leggyorsabb kosarasa, az NBA egyik megasztárja, Parker szánalmas törpévé zsugorodva mindössze 11 pontra volt képes.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
3 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
4 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
4 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
4 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik