Meleg meccs előtt

2007.09.11. 23:33

Annak ellenére, hogy a törö kök szinte biztosak szerdai győzelmükben, nem fukarkodnak a jelzőkkel, és bőszen dicsérik a magyar válogatottat is. A félholdasok szövetségi kapitánya, Fatih Terim jobbkeze, Metin Tekin ugyanis a helyszínen tekintette meg a magyarok bosnyákok elleni fehérvári Európa-bajnoki selejtezőjét, a látottak pedig meggyőzték őt is: Várhidi Péter együttese valóban jó úton halad a csapatépítésben. A kilencvenes évek Besiktas-futballistája hazaérkezését követően részletesen beszámolt Fatih Terimnek a magyar csapattal kapcsolatos észrevételeiről.

„Magas színvonalú meccset láttam Magyarországon, jó kis Európa-bajnoki selejtezőt játszott a két csapat – mondta Metin Tekin. – A bosnyákok öt ziccert is elrontottak, ezek alapján talán ők is győzhettek volna. Csak most sajnálhatjuk igazán a boszniai három kettes vereségünket, hiszen azon a találkozón mindössze három helyzetük volt a bosnyákoknak, s mind a hármat gólra váltották. Ami még érdekesség, úgy vettem észre, a magyar szövetségi kapitány jó úton halad a csapatépítésben, és bár tudom, hogy annak idején sokan örültek Lothar Matthäus érkezésének, látni kell, vele két évet elvesztegetett a magyar labdarúgás. Külföldi szakemberként ő is gyors eredményeket szeretett volna elérni, ám a húzásai nem mindig jöttek be.”

A törökök mindenesetre üzenik: ha törik, ha szakad, legyőzik a magyar válogatottat. A helyzetüket nehezíti, hogy Sabri Sarioglu, Arda Turan sérülés, Tuncay Sanli formahanyatlás miatt marad ki.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
12 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
3 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
6 órája

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
8 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
22 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35