Minden mérkőzés vb-döntő

Á. L.Á. L.
2007.09.14. 23:44
Címkék

Ismét olyan forduló követke zik a Championshipben, amely – bár a liga nyolc csapatában tíz honfitársunk szerepel – magyar–magyar párharc nélkül zajlik le.

Egyelőre azonban az is kérdéses, hogy a tízek közül hányan kapnak lehetőséget edzőiktől.

A Leicester kapujában Fülöp Márton helye azzal együtt is biztosnak látszik, hogy a „rókákat” csütörtöktől új menedzser, a West Bromwich Albiont korábban kétszer is az élvonalba vezénylő Gary Megson irányítja (a klub elnök-tulajdonosa, a korábban az FTCvel is kapcsolatba hozott Milan Mandarics az angol másodosztály Vízer László Máriusza: februári székfoglalója óta negyedszer váltott edzőt…), mindamellett a magyar válogatott kapusa mégis pihenőre kényszerülhet a hét végén. Mint ismert: Fülöp Márton a szerdai török–magyar Ebselejtező (3–0) második félidejében ütközött Emre Belözogluval, s bár vállalta a folytatást, később mégis cserét kért. Az isztambuli kórházban enyhébb agyrázkódást diagnosztizáltak a játékosnál, akire szombat délelőtt egy utolsó egészségügyi kontroll vár angol klubjánál.

„A pénteki tréningen végig engem figyelt az orvosunk, aztán abban maradtunk, szombat délelőtt ismét kimegyek a pályára, mozgok egy kicsit, kapura lőnek néhányszor a társak, aztán közösen eldöntjük, mi a leghelyesebb – mondta Fülöp Márton. – Kissé fáradtnak érzem még magam, de bízom benne, hogy szombatra minden a helyére kerül. Mindamellett csak százszázalékos állapotban vállalom a játékot: nem leszek sem a magam, sem a csapat ellensége. Azóta viszszanéztem a mérkőzés felvételét: a televízión keresztül csúnyának tűnhetett az ütközés. Szerencse, hogy nem emlékszem rá. Csak arra, hogy gyúrónk, Eisemann László pofozgat, megpróbál belém életet verni. Miért nem kértem cserét? Mert minden játékos futballozni akar. Később egy szöglet közben viszont már nem láttam a labdát, csak a kifelé futó embereket – ekkor szóltam Vanczák Vilmosnak, aki azonnal jelezte a kispadnak: cseréljünk!”

Ami a Leicester Queen’s Park Rangers elleni partiját illeti, Fülöp Márton úgy véli, nem számít, hogy a londoni „csőszök” a 24-es mezőnyben csak a 22. pozíciót „őrzik”.

„Ebben az osztályban az első sem becsülheti le az utolsót, különben könnyen hoppon marad. Minden egyes mérkőzést úgy kell kezelni, mintha a világbajnoki döntőben lépnél pályára – egy biztos, ezzel a hozzáállással nem járhatsz pórul. Persze ez még nem garancia a sikerre.”

Legfrissebb hírek

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
9 perce

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
33 perce

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
33 perce

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
37 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
54 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik