Ráijesztettek a litvánokra

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.09.14. 23:44
Címkék

A csütörtök este lapzártánk után befejeződött negyeddöntő mérkőzésen a bikaviadalokon megszokott mészárlást hajtotta végre a világbajnok spanyol válogatott a dugig tömött madridi Palacio de Deportes közönségének hangos ovációja közepette. Az áldozati bika szerepére az Európa-bajnoki ezüstérmes Németország válogatottja kárhoztatott. A házigazdákban munkálkodhatott némi dac, ugyanis a németek két éve úgy jutottak a döntőbe, hogy a legjobb négy között éppen mostani kivégzőjüket verték meg egyetlen ponttal. Ráadásul úgy, hogy a végén a piros-kékek támadhattak a fordításért, de José Calderón három másodperccel a lefújás előtt nem tudta Dirk Nowitzki kezei fölött eredményesen befejezni az akciót. Most csupán az első negyedben tanúsítottak a németek némi ellenállást (18–14), ám a végén az volt az ember érzése, hogy a hazaiak megsajnálták vendégeiket – jobb esetben tartalékoltak a mai elődöntőre –, azért nyertek „csak” 28 ponttal (83–55). A pontlistát 22,4-es átlaggal vezető Nowitzkit 11 ponton tartotta a spanyol armada, a találkozó legjobbja pedig Calderón volt. A Toronto Raptors „kisembere” 17 ponttal büntetett a 2005-ös Ebelődöntőért. „Hatalmas nyomás alatt tartottuk őket, kitűnően védekeztünk, és kihasználtuk a hibáikat” – adta meg a győzelem egyszerű magyarázatát Calderón.

Minden hozzáértő úgy véli, ha valaki megállíthatja a spanyol válogatottat ezen az Eb-n, az a litván nemzeti gárda. Csakhogy a hozzáértők nem számoltak azzal, egy csapat már legyőzte a spanyolt ezen a tornán. A horvát – amely egy lefújás előtti triplával nyert egyetlen ponttal Pepu Hernández tanítványai ellen. És ez a horvát együttes csaknem megismételte ugyanazt a bravúrt az eddig veretlen baltiak ellen is. Huszonhat másodperccel a lefújás előtt, 74–72-es litván vezetésnél támadhatott Jasmin Repesa végig remekül küzdő legénysége a győzelemért, ám Marko Popovic triplája lepattant a gyűrűről. Két másodperccel a vége előtt visszaszerezték a labdát a horvátok, Rimantas Kaukenas szabálytalankodott Zoran Planiniccsal szemben. A Tau irányítója, a piros mezesek legeredményesebb embere (16 pont) azonban kihagyta az első büntetőt, a másodikat pedig szándékosan a gyűrű tövére vágta, a visszapattanóval azonban már nem tudtak mit kezdeni. Maradt a 74–72, ezúttal nem jött be az utolsó nagy dobás.

A szombati elődöntők így orosz–litván exszovjet presztízscsatával kezdődnek, majd a spanyolok a görög–szlovén csata győztesével mérkőznek a vasárnapi fináléért.

A Szlovénia–Görögország mérkőzés lapzártánk után fejeződött be.

Legfrissebb hírek

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
10 perce

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
22 perce

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
58 perce

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
8 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
8 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik