Nincs pihenő az angol alsóbb osztályokban

2007.09.16. 19:32
A második vonalban teljes fordulóra kerül sor a hét közepén. A mezőny egyetlen veretlen csapata, a Bristol City a szintén az élbolyhoz tartozó West Bromwichot fogadja. A házigazda legutóbb Covenrtryben győzött, ugyanakkor a West Bromwich 4–0-s zakóval küldte haza az Ipswich Town csapatát, ám eleddig nem remekelt házon kívül, hiszen mindkét mérkőzését elveszítette.
Mindössze egy ponttal áll jobban a táblázaton mostani riválisánál a Blackpool–Sheffield United mérkőzés pályaválasztója, amely a legutóbbi fordulóban 2–2-es döntetlent játszott a Burnley otthonában, amikor a Sheffield hazai környezetben 3–1-re felülmúlta a Wolverhamptont. A Blackpool otthon még veretlen, míg a United idegenből még egyetlen pontot sem vitt haza. Cardiffba utazik a listavezető Watford. A hazaiak szereplésének különlegessége, hogy hazai környezetben még nem szereztek pontot, míg a Watford ötvenszázalékos mérleget produkált túrái során.
Az eddig a várakozástól elmaradó teljesítményt nyújtó Crystal Palace az eddigi két házon kívüli mérkőzését egyaránt 1–0-ra megnyerő Coventryt fogadja. Az esélyeit növeli, hogy a látogatók legutóbb otthon kaptak egy sima hármast a Bristol Citytől. A Sheffield Wednesday–Burnley találkozó rendezője öt forduló után egyetlen pontot sem szerezve szégyenkezik az utolsó helyen. Ha abból indulunk ki, hogy az ellenfele házon kívül ötvenszázalékos eredményt értek el, akkor beláthatjuk, hogy most sincs könnyű helyzetben.
A Wolverhampton–Hull City, a Stoke–Barnsleya Scunthorpe–Preston és a Charlton–Norwich találkozókon a pályaválasztók tűnnek esélyesebbnek, viszont a Queens Park–Plymouth mérkőzés esetében nem árt felfigyelni a vendégek esélyeire.

Az ötödik vonalban sem tétlenkednek a csapatok.
A mezőny egyetlen veretlenje, a Cambridge az Altrinchamhez látogat. Az „egyetemistáknak” jó esélyük van sorozatuk meghosszabbítására, hiszen a mezőny utolsó harmadához tartozó vendéglátójuk még egyetlen pontot sem tartott otthon az eddigi meccsein. Nehéz percek várnak a táblázat utolsó három helyén állókra, hiszen mindannyian idegenben lépnek pályára. A Droylsden a Kidderminsternél, a Nortwich a Halifaxnál, a Stafford Rangers pedig a Salisburynál próbál meg javítani, az eddig látottak alapján nem túl sok eséllyel.
A Burton–Ebbsflleet, a Crawley–Woking, az Exeter–Forest Green, a Weymouth–Rushden Diamonds és az Aldershot–York párharcok esetében érdemes a „H” kimenetelből kiindulni, viszont Histon–Torquay mérkőzésen inkább a vendégeknek áll a zászló.
Erős idegzetű játékosoknak ajánlunk alapos megfontolásra, többségében a papírformától független felvetést:

+ Már-már gólesőnek lehetnek tanúi a liverpooli nézők, de minimum négynek (018.)

+ A Rangers az első félidőben nem tud előnyt szerezni, sőt akár még hátrányba is kerülhet (038.)

+ Az első félidőben az Arsenal sem lesz képes a Sevilla fölé kerekedni, még az sem kizárt, hogy spanyol vezetéssel indul a második játékrész (044.)

+ A Roma-Dinamo Kijev összecsapáson legalább négy gól születik (146.)

+ A Steaua csapata vezetéssel fordul a Slavia elleni BL-mérkőzés második félidejére (151.)
Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
16 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
18 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik