A Lyon a spanyolok mumusa

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2007.09.19. 09:39
Címkék

Önmagához képest gyatrán kezdte az évadot a tavasszal a spanyol bajnoki aranyérmet a hajrában elveszítő Barcelona, a katalánok az Athletic Bilbao elleni szerencsés 3–1-es győzelmük mellett csak két gól nélküli döntetlent tudnak felmutatni a Primera Divisiónban. Különösen támadójátékuk volt eddig szegényes, a baszkoknak lőtt három gól közül egyet szereztek akcióból, és bár azt megadta a találkozó játékvezetője, a videofelvételek alapján kiderült, a védekező középpályás, Yaya Touré lövése nyomán a labda nem jutott a gólvonalon túlra.

Úgy tűnik tehát, hogy a „tavaszi szendergés” elhúzódott, a csapatot egyelőre a nyári sztárigazolás, Thierry Henry sem tudta felrázni. A francia csatár ezúttal a Bajnokok Ligája csoportkörének első játéknapján honfitársai – az ellenfél kezdőjébe jelölt négy légiós láttán szerencsésebb úgy fogalmazni, hazája egyik képviselője – ellen bizonyíthatja, ért a gólszerzéshez, a Barca ugyanis az Olympique Lyont fogadja.

A francia bajnok az utóbbi két idényben rendre megfricskázta spanyol ellenfelét, a Real Madridot a csoportkörben, otthon mindkétszer győzött Raúlék ellen, a Santiago Bernabéu Stadionból pedig elvitt egy-egy pontot. A katalán szurkolók persze akkor bizonyára jót kuncogtak a nagy rivális királyi gárda botladozásán, most azonban kevésbé lehetnek mókás kedvükben, hiszen az OL ezúttal náluk kopogtat. Frank Rijkaard együttesének helyzetét azonban megkönnyíti, hogy a balhátvéd, Eric Abidal az idén nyáron éppen Lyonból költözött Barcelonába, a vendégek feltérképezése tehát nem jelenthet gondot.

A sorozat 2006-os győztesének már csak a döcögős bajnoki rajt feledtetése miatt is illene impozáns rajtot vennie, ez azonban jelentős teher a játékosok vállán. Ezt erősítette meg a korábbi brazil válogatott támadó, Sonny Anderson is, aki labdarúgó-pályafutása során mindkét klubban megfordult.

„Szerintem a Lyonnak jól jön, hogy ezzel a mérkőzéssel kezdi európai kupaszereplését – véli Sonny Anderson, aki jelenleg a francia klub megfigyelőjeként dolgozik. – Elvégre a Barcelona nemcsak a szerdai találkozó, hanem az egész sorozat esélyese. Az viszont tény, hogy ezzel a nyomás a katalánokon van, birkózzanak csak ők meg ezzel a teherrel.”

Legfrissebb hírek

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
12 perce

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
33 perce

Superliga: Metaloglobus–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
1 órája

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
1 órája

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
2 órája

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik