Nekifutás harmadszor!

A. Z.A. Z.
2007.09.21. 00:25
Címkék

A Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) a 2013-as világbajnokság rendezési jogáért kiírt szavazását rendhagyó módon nem a minden év májusában esedékes éves rendes közgyűlésén tartja meg, hanem már a féléves kongresszuson. S ez a kongresszus a napokban ül össze a kanadai Vancouverben. Számunkra ez azért érdekes, mert a magyar szövetség – miképpen az elmúlt két esztendőben a 2011-es és 2012-es vb-re – ezúttal is harcba száll a rendezés jogáért. „Ismét Budapest és Székesfehérvár lenne a helyszín” – mondta Kovács Zoltán főtitkár, aki Studniczky Ferenc elnökkel együtt kedden utazott el a kongresszusra, ahol csütörtök este, lapzártánk után tartották meg a magyar pályázat prezentációját. A tavalyi jól sikerült anyagon nem kellett sokat változtatni, az esély azonban sajnos nem nőtt: válogatottunk, bár kimagaslóan szerepelt a divízió-1-es világbajnokságon, a szlovénok mögött végzett, így továbbra sem A-csoportos – nem mintha ez elvárható lenne tőle. Az ellenfelekkel (a svéd, fehérorosz, cseh trió) összevetve azonban mégiscsak ez az egyetlen hibapontja a pályázatnak… Viszont van egy kétségkívül bombasztikus eleme: Brendan Morrison, a Vancouver Canucks NHL-sztárja is érvel majd pályázatunk mellett az IIHF tagországainak képviselői előtt! „Tavaly egy gépen utaztam vele Budapestre, s mint megtudtam, az édesapja vállalkozást vezet Magyarországon. Innen a kapcsolat. Megkértük, és a pályázatunk mellé állt. Gondoltuk, nem rossz ötlet” – mondta a főtitkár. Bizony nem rossz ötlet, ám hogy milyen hatása volt, magyar idő szerint pénteken éjfél körül kapunk választ.

Legfrissebb hírek

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
10 perce

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
58 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
1 órája

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
1 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
1 órája

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
1 órája

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
1 órája