Ötlet, de már jó ötlet a honosítás

Az egyik gyorséttermi lánc papírzacskójával a kezében érkezik a délutáni edzésre, de utóbb kiderült, hogy a hamburgernél a sült krumplinál jobban kedveli a gulyáslevest. No meg szereti Magyarországot és a Honvédot, nem csoda, hogy már azon gondokodik, miként tudná ideköltöztetni családját. Letelepedni ugyanakkor nem akar Budapesten, ha rajta múlna, Olaszországban futballozna. Röviden enynyit a piros-feketék elefántcsontpari védőjéről, Benjaminról, hosszabban pedig beszéljen ő.

Igaz, hogy nemsokára honfitársak leszünk?

Ezt honnan veszik? – kérdezett vissza a Honvédban 2006. április 15-én, a Győr elleni 3–2-es győzelem alkalmával bemutatkozó húszéves fiatalember.

Nem egy helyről hallottuk már, hogy magyar állampolgárságért folyamodik.

Ha konkrétumokkal szolgálhatnék ez ügyben, szívesen megtenném, ám egyelőre csak ötlet szintjén vetődött fel ez az egész.

De jó ötlet… Akkor inkább úgy szól a kérdés: ha megkapná a szükséges papírokat, játszana a magyar válogatottban?

Ennél könnyebbet is kérdezhettek volna. Elefántcsontparton születtem, sokáig ott éltem, gyakorlatilag minden odaköt, ráadásul az olimpiai csapatnak is tagja vagyok. Szóval nem tudom...

Ismeri Várhidi Pétert?

Tudom, ő az a bajuszos edző, láttam már a tévében, szimpatikusnak tűnt.

Nos, a szövetségi kapitány állítólag már holnap meghívná a magyar válogatottba.

Köszönöm, ez megtisztelő.

De?

Nincs de.

Arról nem ábrándozik, hogy egyszer Didier Drogbáék társaságában lép pályára hazája felnőttválogatottjában?

Álmodni mindig lehet… A realitás azonban azt mondatja velem, hogy a közeljövőben nincs esélyem erre. Nézzék csak végig a névsort! Csupa olyan klasszis szerepel a listán, akik előttem állnak a sorban – márpedig jó néhányan vannak előttem –, szinte mindannyian európai sztárklubokban profiskodnak.

Míg ön „csak” a Honvédban...

Ó, nincs nekem semmi bajom a Honvéddal, sőt imádok itt játszani. Boldog vagyok Kispesten, a többiek szeretnek engem, én szeretem őket. Ez