Remek csapatbronz

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.10.07. 00:27
Címkék
Újabb magyar pingpongbravúr: a női válogatott legjobb európai együttesként bronzérmes lett a csapat Világkupán.

Amikor másfél évvel ezelőtt a magyar női asztalitenisz-válogatott – második legjobb európai csapatként – hatodik lett a brémai világbajnokságon, azt gondoltuk, megismételni is nehéz lesz ezt a bravúrt az ázsiaiak uralta mezőnyben, nemhogy túlszárnyalni. Az azóta Európabajnoki címet is szerző Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lovas Petra összeállítású együttes azonban megmutatta: még mindig tud kellemes meglepetést szerezni. Az elitet, azaz a brémai vb első nyolc helyezettjét felvonultató magdeburgi csapat Világkupán ugyanis a mieink a kínaiak elleni papírforma-vereség és a házigazda Németország már önmagában szenzációs pénteki legyőzése után az elődöntőbe jutásért játszva Japánt is felülmúlta, így bronzérmes lett.

A találkozó előtt nagy volt a számolgatás a csoportban, hiszen a kínaiak mögött még mindhárom együttes továbbjuthatott. Póta ugyan elvesztette az első meccset Fudzsinuma Aj ellen, de Tóth Krisztina kiváló játékkal nem kegyelmezett Fudzsi Hirokónak, így az ázsiaiak lemondhattak érmes álmaikról, míg a németek még bízhattak egy magyar kudarcban.

A pingpongosokkal is megerősített hazai közönség ennek megfelelően lelkesen éltette a távol-keletieket (nagyjából a második világháború óta nem szurkoltak így a németek a japánoknak). Tóth és Lovas párosa azonban nem rettent meg: bár az első két szettet elveszítette, sikerült kiegyenlítenie. Az ötödik felvonást ugyan szoros csatában elbukta, de a 3:2-es vereség is azt jelentette, a szettaránynak köszönhetően már a négy közé jutottak a mieink.

Ez elkedvetlenítette a házigazdákat és a japánokat is, Lovast viszont igencsak feldobta: a Postás-Diego pingpongosa mindössze egy szettet veszítve győzte le a legmagasabban rangsorolt japánt, Fudzsi Hirokót. A több mint három órán át tartó csatát Póta győzelme zárta – érmet szerzett tehát a magyar csapat! Az elődöntő már nem sikerült ilyen jól: annak idején a brémai vb-n az ötödik helyért játszva kaptak ki a mieink a két kellemetlen stílusú védőjátékossal felálló dél-koreaiaktól, és a fáradt magyar lányoknak most sem volt esélyük a fináléba jutásra: bár egy-egy labdamenetben kiválóan játszottak, nem bírtak az ázsiaiakkal, végül szettet sem nyerve kaptak ki 3:0-ra. A mai döntőben Kína Dél-Koreával találkozik.

Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
24 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
32 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
48 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
59 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik