A Kiskunságban nagyon remélik, hogy a brazil Jefferson Antonio szombati remeklése – 16 pont, győztes kosár, remek védekezés – csak a kezdet volt. Jeffen, a 24 éves, 207 centis center-bedobón mindenesetre nem múlik majd, mert bár egyelőre egyéves szerződést írt alá az UniverKecskeméthez, már most jelzi: felőle innen is mehetne nyugdíjba...
Egyik honfitársa néhány hónapos szolnoki próbálkozását leszámítva ön az első brazil férfi kosaras hazánkban. Milyenek
az első benyomásai?
Már másfél hónapja élek az országban, de az igazi ismerkedés a magyar kosárlabdával a szombati bajnoki nyitány volt. Csak a legjobbakat mondhatom.
Naná, hiszen megnyerhetetlennek tűnő rangadót nyertek meg a bajnoki cím nagy esélyese otthonában úgy, hogy a meccs utolsó öt pontját ön dobta…
Nem vagyok az a fajta kosaras, aki könnyen feladja, akkor sem ment el a kedvem, amikor tizenhárom pontos hátrányban voltunk. Sao Paulóban megtanultam az utolsó pillanatig küzdeni.
Nem sokat tudunk az előéletéről, csak annyit, hogy Európában még nem játszott.
Tizennyolc évesen felvételt nyertem az Arizona West egyetemre az Egyesült Államokban, de egy év után családi problémák miatt haza kellett mennem. Aztán otthon kosaraztam a paulista bajnokságban, a COC Ribeirao Preto és a Conti/Assis csapatában, majd Venezuelában is.
És a válogatott?
Ott is megfordultam, a legnagyobb élményem a 2005-ös Copa América, amelyet az olimpiai bajnok Argentína előtt nyertünk meg. Olyan társaim voltak, mint Leandro Barbosa, a Phoenix Suns csillaga, Anderson Varejao a bajnoki döntős Clevelandből és Tiago Splitter a TAU Cerámicából. Leandro, vagy ahogy mi szólítjuk, Leandrinho a legjobb barátom.
Nem is rossz előélet. Milyen Magyarországon kosarazni Brazília után?
Más az európai stílus, kollektívabb, kevesebb az egyénieskedés, de már kezdek belerázódni. Persze azért a Paks centerét fogni nem volt leányálom.
Gulyás Róbert harminc kilóval nehezebb önnél, és hét centivel magasabb...
És nagyszerű kosaras! Egyedül nem is boldogultam vele.
És milyen itt, nálunk a színvonal?
Remek, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó kosarasaik vannak. De nem a játékosok szerezték a legkellemesebb meglepetést, hanem egy edző.
Kicsoda?
Zsoldos András! Eszméletlen, mennyi energiát beleöl a védekezés tanításába, ennek köszönhettük szombati győzelmünket: a végén kétszer is úgy zónáztunk, hogy a paksiak nem tudtak kosárra dobni 24 másodpercig. Nemcsak azért örülök, mert nyertünk, hanem mert ezzel Bandinak is örömet szereztünk régi csapata ellen.
