Olyan távol és mégis közel
Vasárnap véget ért a női Európa bajnokság is – az oroszok 74–68-ra verték meg a döntőben a spanyolokat –, most már minden figyelem a klubokra irányul, de azért térjünk vissza néhány gondolat erejéig az öreg földrész seregszemléjére, illetve annak minket érintő tapasztalataira.
A legfontosabb: ott lett volna a helyünk. A 16 csapatosra kibővített mezőny nagyobbik része ugyanis semmivel sem erősebb, mint a magyar nemzeti együttes, vagy legalábbis nincsenek jobb játékosai. A lassacskán kikopó, Iványi Dalma, Károlyi Andrea és Béres Tímea nevével fémjelzett, hatalmas euroligás rutint szerző generációból illett volna olyan csapatot összehozni, amely kijut az itáliai viadalra, mert ott igenis lehetett volna maradandót alkotni. Olyasvalamit, mint amit az általunk tavaly megvert fehéroroszok értek el...
Azok a fehéroroszok, akik akkora lendületet merítettek abból, hogy többek között Magyarországot kiverve kvalifikálták magukat Olaszországba, hogy az egészen a dobogóig repítette őket. Szinte hihetetlen, hogy harmadikok tudtak lenni: bár négyszer is kikaptak az Eb-n, ötödik sikerük bronzérmet jelentett. Nekik, akiket alig több mint esztendeje gyakorlatilag kiütöttünk Körmenden, amikor a szeptember 20-i selejtező vége előtt három és fél perccel, 54–39-nél még 15 pontos hátrányban voltak. Innen lett a vége 54–47, s ugyan mi nyertünk, a megfeleződött különbség már nem volt elég a továbbjutáshoz – bezzeg a beloruszoknak...
Az ember alig akart hinni a szemének, amikor például elbúcsúztatták a címvédő cseheket. Kiderült, mennyire kiegyensúlyozott a kontinens elitje, amelybe a magyar válogatottnak már négy esztendeje nem sikerül bekerülnie. Lejtőre kerültünk, ez egyértelmű: amikor 1997-ben hazai környezetben a negyedik helyet szerezte meg a két László, Killik és Rátgéber vezette társulat, még csalódottak is voltunk. Ehhez képest a következő kontinensbajnokság 12-es mezőnyébe már el sem jutottunk, aztán hetedik, majd tizedik helyet követően már az egymás utáni második kontinensviadalt rendezték meg nélkülünk. Ami önmagában is bosszantó, különösen úgy, hogy nap mint nap olyan játékosokat nézhettünk az Eb-n a televízión keresztül, akiknél sokkal többre tartjuk a magyarokat.
Elkeserítő, mekkora lehetőséget szalasztottunk el. Persze azután, hogy a nyáron két korosztályos válogatottunk is kiesett az A-divízióból...
Azután még örülhetünk is, hogy a felnőttek bent maradtak. A legeslegutolsó helyen.
