A kötelező után jön a neheze

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.10.14. 23:35
Címkék

Sisa Tibornál nem volt boldogabb ember szombaton Tatabányán. Az általa vezetett U19-es válogatott legyőzte Svájcot (2–1), így veretlenül jutott tovább a csoportjából. A szakembert hihetetlen szeretettel fogadták a városi stadionban, ahol korábban éveken keresztül sikeresen dolgozott mint klubedző.

„Nehéz szavakat találni arra, amit Tatabányán éreztem – mondta Sisa Tibor szövetségi edző. – Csodálatos volt a közönség és fantasztikus a csapat. Ezt a napot egy ideig nem felejtem el, az biztos. Örülök a sikernek, de olyan edző nincs a világon, aki teljesen elégedett lenne játékosai teljesítményével. A jövőbeni eredményességünk egyik titka az lehet, ha sohasem dőlünk hátra, és mindig előrébb szeretnénk lépni, folyamatosan javítani akarjuk a teljesítményünket.”

A magyar U19-es csapat bekerült Európa huszonnyolc legjobb válogatottja közé, és újabb négyes csoportban vívhatja ki a továbbjutást – ami már azt jelentené, hogy az együttes kijut a kontinensviadalra. Persze ez jóval nehezebb feladat, hiszen e csoportokból már csak egy-egy csapat léphet tovább.

A következő körrel kapcsolatban még igen sok fontos kérdés tisztázatlan, hiszen nem tudni, hol, mikor és kikkel csap majd össze a korosztályos válogatott. A selejtezők továbbra is zajlanak, csak jövő tavasszal rendezik a következő fordulót.

„A játékosaimtól elvártam ezt a sikert – tette hozzá a szakember. – Ők szerencsére elbírták a terhet, és magabiztosan jutottak tovább. A jövőről azonban még keveset tudni. A magyar szövetség szívesen megrendezné az újabb selejtezőt, remélem, erre lesz is esélyünk, mert mindenki elégedett volt a mostani torna megszervezésével. Bárhol lesznek is majd a meccsek, mi tovább akarunk jutni: annak ellenére mondom persze, hogy még nem sejthetjük, kik lesznek az ellenfelek. Tudom, ideális helyzet nincs, mindig jöhetnek sérülések, és más problémák is megnehezíthetik a dolgunkat, de a lehetőségeinkhez képest ki kell hoznunk magunkból a maximumot.”

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
9 perce

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
16 perce

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 perce

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
24 perce

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája

A Kúria döntött, Gyárfás Tamás börtönben marad

Úszás
1 órája

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
1 órája

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
1 órája
Ezek is érdekelhetik