A világ legkönnyebb dolga a Ferencváros ellen futballozni, mondogatják egyre gyakrabban a szakemberek. Semmi más nem kell a zöld-fehérek legyőzéséhez, mint fegyelem és minél gyorsabb futás. A mára öregfiúkcsapatot idéző Ferencváros ugyanis képtelen megvalósítani az edzői taktikát. Lassan, körülményesen játszik; ideje lenne észrevenni, hogy a rutin, a tapasztalat már kevés. A Kecskemét okos taktikát alkalmazva nemes egyszerűséggel lefutotta, s egyben lefutballozta nagyhírű ellenfelét. A mérkőzés végére már ollézott a hazai publikum, hiszen a hazaiak „kötényeztek” és „esernyőztek”, bohócot csináltak az egyre idegesebben játszó fradistákból. Vincze Ottó nem is bírta sokáig a megaláztatást, a 63. percben elszakadt nála a cérna, megütötte ellenfelét, és második sárga lapja után mehetett is zuhanyozni... Nem a kiállítás, hanem az addig kapott három gól jelezte, esélytelen a Ferencváros a KTE ellen. Yannick Mbengono szinte egyedül „kivégezte” a Fradit: a kecskemétiek légiósa azt csinált a pályán, amit akart. Rúgott két gólt, adott egy gólpasszt, s ezzel a meccs legjobbja lett.
A Ferencváros eredménytelenségét nem lehet a pénztelenségre fogni. A játékosok hozzáállásában, felfogásában keresendő leginkább a bajok forrása. A Ferencváros a mutatott játék alapján inkább hasonlít egy old boy alakulatra, mintsem a meccsekre (volt) válogatott labdarúgókkal kiálló profi együttesre. Mindennél árulkodóbb volt például az jelenet, amikor a negyedik gól előtt Mátyus János nemes egyszerűséggel luftot rúgott… És persze szólni kell a Kecskemétről is, amelyben nincsenek kiemelkedő tudású klaszszisok, viszont megalkuvást nem tűrően futballoznak.
Egyébiránt nagy különbségű vereséget legutóbb 2004. április 21-én szenvedett el a Ferencváros, akkor a Balaton FC nyert az Üllői úti stadionban 4–0-ra, míg négy éve a Debrecen verte meg – 2003. október 5-én 5–0-ra diadalmaskodott hazai pályán a zöld-fehérek ellen.
