Történelmi román győzelem

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.10.14. 00:06
Címkék

Románia egyik legrosszabb talajú pályáján, Konstancában két veretlen csapat zuhogó esőben esett egymásnak szombat este. Az első félidőben vérszegényen játszó románok a második félidőben a hátvéd Dorin Goian góljával szerezték meg a három pontot, igaz, a hosszabbításban a kapufa is kisegítette a hazaiakat. A vendégek végig derekasan támadtak, de az eltiltás miatt hiányzó Robin van Persie és Wesley Sneijder nagyon hiányzott az együttesből. A győzelem két szempontból is fontos volt, egyrészt a román válogatott története során először győzte le az „oranjét”, másrészt Victor Piturca együttese jelentős lépést tett a továbbjutás felé. A holland sajtó által bírált Marco van Basten újabb kritikákra számíthat a vereség után, igaz, a csapatnak még így is jó esélye van a továbbjutásra, ám a hátralévő három mérkőzésen már nem hibázhat. A hollandok mestere eddig azzal védekezett, hogy nem a szép játék a lényeg, hanem a győzelem, azonban az eredménytelenség könnyen megingathatja a szakember pozícióját. A szövetség korábban már jelezte, hogy két évvel, 2010-ig meghosszabbítaná a korábbi klaszszis támadó szerződését. A holland futballpotentátoknak főhet a fejük: lehet, hogy elhamarkodták ezt a kijelentést?

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
26 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
31 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
33 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
36 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
49 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája