Hárai Balázs kínzó sérülései

R. B. B.R. B. B.
2007.10.15. 23:31
Címkék

Az Euroliga 2. selejtezőköré nek utolsó két mérkőzését már Hárai Balázs nélkül játszotta le a Domino. Az ifjú olimpiai kerettag center a második, Duisburg elleni találkozón megsérült, és bár még a harmadik meccsen vízbe szállt, szombaton és vasárnap már nem számíthatott rá Kovács István, akinek így tizenkét játékossal kellett lejátszania a mérkőzéseket. (A csütörtöki rajt előtt leadott tizenhármas kereteken nem lehetett menet közben változtatni.)

A junior-világbajnok pólósnak a válla fájdult meg, és emellé még a fülére is kapott egy ütést. Utóbbi miatt begyulladt a nyirokcsomója, ezért kényszerült a medence partjára.

„Gábor Antal, a csapat orvosa vizsgált meg, majd szombat este egy nyaksebészhez is elmentünk – tudtuk meg Hárai Balázstól. – Kaptam antibiotikumot és kenőcsöket, azokat kell használnom. Szerencsére a nyirokcsomóm már alig van megduzzadva, a vállam fáj még egy kicsit. Kedden elkezdek edzeni, remélem, nem lesz semmi gond, főleg mert fontos meccsek várnak ránk, egy héten belül játszunk a Péccsel, a Ferencvárossal és a Vasassal.”

A sérülés súlyossága miatt nem kell tehát aggódnia a hússzoros válogatott centernek, akit az előző idényben rendre ilyen-olyan betegségek, sérülések kínoztak. Volt hátsérülése, megfázása, kétszer fülgyulladása, valamint orrcsonttörése.

„Remélem, most ezzel a problémával letudtam a sérüléseket az egész szezonra, és nem lesz több gondom a folytatásban – mondta Hárai. – Gyorsan túl akarok lenni az egészen, és újra vízben szeretnék lenni.”

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
10 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
17 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
17 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
23 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
26 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
26 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
55 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
59 perce