Elzavarnák, de marad

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.10.19. 12:30
Címkék
Oroszországban elszenvedett 2–1-es veresége miatt huszonhárom év után először fordulhat elő, hogy Anglia nem jut ki az Európa-bajnokságra. Az 1984-es franciaországi kontinensviadalra a Bobby Robson irányította csapat nem tudta kvalifikálni magát, s most nagy a valószínűsége, hogy a lemondásáról hallani sem akaró Steve McClaren szövetségi kapitány együttesével ugyanez a szégyen esik meg.

Nincs semmi csodálkoznivaló azon, hogy Steve McClaren fejének porba hullását kívánja az angol sajtó, amely ízekre szedte az edzőt és csapatát a moszkvai vereség másnapján.

„Rúgjuk ki!”, „Műfüves rémálom”, „A játék számodra véget ért”. Ilyen és még ennél is durvább, közönségesebb szalagcímekkel jelentek meg a csütörtöki napilapok, amelyek többsége ugyanazt szeretné: Steve McClaren menesztését.

A „háromoroszlánosok” szövetségi kapitányának jövője egyetlen hajszálon függ, tekintve, hogy a Moszkvában vereséget szenvedő együttese már csak akkor juthat ki a 2008-as osztrák–svájci rendezésű tornára, ha az oroszok nem nyerik meg hátralévő két meccsüket Izrael és Andorra ellen idegenben, vagy ha a macedónok legyőzik a csoportelső horvátokat, és az angolok ugyanezt teszik déli szomszédunkkal a Wembleyben úgy, hogy legalább három góllal nyernek…

A rá zúduló kritikaözön és becsmérlések ellenére a szövetségi kapitány nem dobja be atörülközőt.

Küzd az utolsó pillanatig, ami jó esetben csak november 21-én jön el, amikor Horvátországot fogadják az angolok a selejtező utolsó csoportmeccsén.

„Egyáltalán nem gondolkozom a lemondáson és azon, hogy kirúgnak – mondta Steve McClaren. – A csoportmeccsek november végén fejeződnek be, amikor minden csapat lejátszotta tizenkét találkozóját. Nagyon csalódottak vagyunk, mert olyan összecsapást veszítettünk el, amelyen irányítottuk a játékot, és vezettünk. Eszembe sem jut távozni.”

A 2006ban kinevezett szakember öszszesített mérlege nem túl acélos: az általa irányított nemzeti együttes 16 találkozóból mindössze nyolcat nyert meg négynégy döntetlen és vereség mellett. Ezzel a mutatóval Steve McClaren 1946-ig visszamenőleg a leggyengébb szövetségi kapitány.

Noha a sajtó már azt is tudni véli, hogy a 46 éves szakember helyére kik közül választ majd új kapitányt az Angol Labdarúgó-szövetség (lásd keretes írásunkat), az FA csütörtökön védelmébe vette az edzőt. Brian Barwick, a szövetség ügyvezetője a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában azt mondta, az FA természetesen kitart Steve McClaren mellett, akinek most az a feladata, hogy a nehéz helyzetben lévő válogatottat felkészítse az osztrákok ellenibarát s á g o s m é r k ő zésre, valamint a horvátok elleni Ebselejtezőre.

S hogy azután mi lesz Steve McClaren sorsa? Feltehetőlegcsak azon múlik, hogy az angolok kijutnak-e a kontinensviadalra…

Legfrissebb hírek

ICEHL: ezúttal jöttek a fehérvári gólok és a győzelem sem maradt el

Jégkorong
5 perce

Gyorsasági kamion Eb: dupla győzelemmel ünnepelt Kiss Norbert Le Mans-ban

Egyéb autó-motor
17 perce

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
21 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
29 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
33 perce

Vívás: Samsunban a nők voltak a jobbak

Utánpótlássport
38 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
55 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
1 órája