Váratlan nagy pofonok

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.10.25. 23:20
Címkék
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében hét mérkőzést rendeztek szerdán, és két vaskos meglepetés született: az élvonalbeli Nyíregyháza az NB II-es Gyirmót otthonában veszített 2–0-ra, a Diósgyőr pedig az ugyancsak a második vonalban szereplő Kazincbarcikától kapott ki 3–1-re. Mivel a továbbjutás két meccsen dől el, van mód a javításra, az első osztályú csapatok azonban nincsenek könnyű helyzetben. Sőt…

Aki figyelemmel követi az újonc Nyíregyháza szereplését a bajnokságban, ugyancsak meglepődött a hír hallatán: a Spartacus sima vereséget szenvedett Magyar Kupa-találkozón az NB II Nyugati csoportjában negyedik helyezett Gyirmót otthonában. Erre bizony nem számítottak, hiszen a Nyíregyháza újoncként hetedik a legjobbak között, mi több, védelme az MTK és az Újpest hátsó alakzatával egyetemben a legkevesebb gólt kapta (12 fellépésen 11-et) a mezőnyben. Tény, az újonc hétfőn még bajnoki mérkőzést játszott az MTK otthonában, és a Gyirmót ellen Révész Attila menedzser hat helyen is változtatott budapesti kezdő tizenegyén. Az eredmény ismeretében alighanem kijelenthető, a szerephez jutó labdarúgók nem tudtak élni a bizalommal.

„A hétfői bajnoki összecsapás miatt tompábbak voltunk a reméltnél, és mert a játékteret víztócsák borították, tudtam, szép futballal nem megyünk semmire – tekintett vissza a kilencven percre Révész Attila. – Azt kértem a futballistáktól, birkózzanak, küzdjenek meg a labdákért, azonban elvitte őket a játék iránti vágy, ráadásul hátul kétszer is hibáztak. Ugyanakkor azt is látni kell: jelen pillanatban nincs akkora különbség a két osztály között, hogy ne pihenten játsszunk le egy ilyen meccset.”

A szakember utólag azt mondja, nekik, elöljáróknak jobban kellett volna ragaszkodniuk ahhoz, hogy a csapatnak ne kelljen negyvennyolc órán belül két összecsapáson pályára lépnie, de nem rejti véka alá azt a véleményét sem, miszerint nem mindegyik labdarúgó győzte meg őt Gyirmóton arról, hogy a Spartacus keretében a helye. Révész Attila mindenesetre bízik abban, hogy a Nyíregyháza vesztett állásból is kiharcolja a továbbjutást, de ha ez mégsem lesz így, a játékosok egy győztes bajnoki meccs prémiumával lesznek szegényebbek.

Valljuk meg, reális esély mutatkozik erre.

Ugyancsak negatív szenzációt jelentett a bajnokságot gyengén kezdő, az edzőcsere óta (Pajkos Jánost Vágó Attila váltotta a kispadon) azonban magára találó Diósgyőr szereplése. Azt ugyan nem állítjuk, hogy a legjobb tizenegy lépett pályára az NB II Keleti csoportjában kilencedik helyen tanyázó Kazincbarcika ellen, azonban Köteles László, Ebala, vagy éppen Sipeki István távolléte még aligha szolgál indokkal a sima, 3–1-es vereségre. Természetesen mindhárman alapemberei, sőt vezéregyéniségei a DVTK-nak, ám távollétük nem jelentheti azt, hogy a koncentrációnak, a fegyelemnek automatikusan alább kell hagynia. Márpedig ez történt, máskülönben mivel lehetne indokolni azt, hogy akkor került hátrányba az élvonalbeli gárda, amikor a tartalék játékvezető az első játékrész hosszabbítását jelezte, majd pedig tíz perccel a fordulás után a mezőny legrutinosabb tagja, a 38. évében járó Vitelki Zoltán egy ártatlan szituációban elveszíti a fejét, és kiállíttatja magát?

Nem biztos, hogy messze járunk az igazságtól, ha azt mondjuk: a Diósgyőrnek szűk a játékoskerete ahhoz, hogy egyszerre három sorozatban (Magyar Kupa, Ligakupa, bajnokság) helytálljon...

„Óriási csalódást jelent számomra, hogy Kazincbarcikán azt a Diósgyőrt láttam, amelyiket a szezon elején a bajnokságban – értékelte a DVTK teljesítményét Sallói István ügyvezető. – Attól tartok, a játékosok négy egymást követő győzelem után elhitték, könnyű meccs vár rájuk, és nem megfelelően álltak a párharchoz. Szankció nem követi a vereséget, a labdarúgó számára ugyanis elég büntetés az, ha csapatával nem tud győzni, és nem kap prémiumot.”

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik