Lépéselőnyben a Győr

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
2007.11.05. 09:14
Címkék
A spanyol Ribarroja otthonában 31–28-ra győzött a Győr, s ezzel csoportjában lépéselőnybe került az őt üldöző Slagelsével és Koprivnicával szemben.

Miként az előző évadban, a mostani – megváltoztatott programú, módosított időbeosztású – BL-sorozatban is két győzelemmel kezdett a Győri Audi ETO. Januárban előbb Montenegróban a Podgoricát, majd Győrött a norvég Trondheimet legyűrve (31–25, 33–27), az utóbbi két hétvégén pedig a háromszoros BLgyőztes Slagelse, majd idegenben a spanyol Ribarroja ellen elért magabiztos győzelemmel (24–17, 31–28) szerzett lépéselőnyt csoportellenfeleivel szemben.

Ez biztató a remélt jó folytatásra, mivel a még hátralévő két hazai mérkőzése (Koprivnica, Ribarroja) következik, vagyis reális az esélye, hogy még az idén kivívja helyét a legjobb nyolc között, vagyis a kétcsoportos BL-középdöntőben.

Akik a szombati valenciai BL-mérkőzésnek csak a végeredményét ismerik, talán azt gondolják, a Győr nehéz csatában harcolta ki a győzelmet. Pedig éppen ellenkezőleg.

A győriek a vártnál könynyebben, többszöt öt-hat, sőt egyszer kilenc góllal is vezetve, szervezett, jó játékkal nyertek, s egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmük.

Annak ellenére, hogy már jóval elmúlt éjfél, amíg a győrieket szállító különrepülő visszaért a péri repülőtérre, Konkoly Csaba vasárnap reggel már tanulmányozta a mérkőzésről készíttetet felvételeket.

„Múlt héten kissé meglepett bennünket, hogy a spanyoloknál az első fordulóban Kaproncán nem szerepelt az átlövő Barbara Brauer – mondta az ETO vezetőedzője –, ellenünk viszont pályára lépett szombaton. Erre a húzásukra sikerült gyorsan ellenlépést találnunk. Az erős felépítésű átlövőről tudni kell, hogy a normálisnál több a férfihormon a szervezetében, emiatt műtéten is átesett. Az ő semlegesítését a csapaton belüli átcsoportosításokkal sikerült megoldanunk.”

nak a szokottnál – ám ezt is elbírta a Győr. A magyar együttes tetemes előnye a végére három gólra apadt (a második félidőt két góllal elvesztette), de ez sem rontott a tekintélyén, és a két pont egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Legfrissebb hírek

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
3 perce

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
30 perce

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
52 perce

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
1 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2 órája