Nagy László visszatért

S. J.S. J.
2007.11.07. 00:26
Címkék

Akárcsak a Szeged és a Veszp rém, a spanyol BL-csapatok is a legrangosabb sorozat következő fordulójára készülnek, s ők szintén bajnoki mérkőzéseken hangolódtak a nagy csatákra. A legfontosabb barcelonai hír, hogy Nagy László, az Eb előtt álló válogatott és a katalán gárda vezéregyénisége felépült kézsérüléséből, és a nyolcadik fordulóban az Antequera csarnokában három góllal járult hozzá csapata hatodik bajnoki győzelméhez (30–26).

„A műtött kezemből a múlt kedden vették ki a rögzítő tűket – mondta Nagy László. Az átlövő csapatával kedden már megérkezett Oroszországba, ahol csütörtökön az Asztrahán elleni BL-csatán lép pályára. – Két labdás edzés után szerepeltem bajnokin, és persze még vigyáznom kellett a csuklómra, amelyen a meccseken különleges rögzítőkötést viselek.”

A spanyol bajnokságban egy vereséggel és egy döntetlennel álló Barca (13 pont) megközelítette a 14 ponttal éllovas és címvédő Ciudad Realt (Sterbik Árpád csapata), amely elszenvedte első vereségét. Az aranyérmest 29–25-re győzte le az Ademar León, amelyben még nem szerepelhetett a combsérüléssel bajlódó Laluska Balázs.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
53 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
2 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája