Végzetes hiba: nincs bocsánat!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2007.11.08. 00:02
Címkék
A döbbenet, az elkeseredés nem csökken – hatalmas indulatokat váltott ki az a keddi hír, amely szerint egyértelműen kiderült, Zavadszky Gábor halálát orvosi mulasztás okozta. A csaknem két évvel ezelőtt elhunyt válogatott futballista tragédiája egyszerű vérvétellel, laborvizsgálattal megelőzhető lett volna. A Zavadszky családot képviselő ügyvéd szerint nem vitás, hogy kártérítést kell fizetnie az Apollon Limassolnak.

Lapunk szerdai számában már megírtuk: egy limassoli bíróság kimondta, Zavadszky Gábor halálát orvosi hibák előzték meg, ráadásul a boncolási jegyzőkönyv is elfogadhatatlan és szakszerűtlen volt.

Mint ismert, a Ferencváros, a Dunaferr és az MTK egykori játékosa az Apollon Limassol labdarúgójaként 2006. január 6-án ciprusi otthonában hunyt el, két nappal azután, hogy csapata bajnoki mérkőzésén combsérülést szenvedett. A sérülés nyomán kiterjedt szövetelhalás alakult ki, amely a véralvadás zavarához, úgynevezett DIC-szindrómához vezetett, ezt azonban sajnos nem vették észre az Apollon orvosai, sőt olyan gyulladáscsökkentővel (Diclofenac) kezelték Zavadszky Gábort, amely felgyorsította a tragédiába torkolló folyamatot.

Amint arról beszámoltunk, a ciprusi bíróság kimondta: hibázott az orvos, sőt a boncolási jegyzőkönyv sem megfelelő. Magyar szakvélemény hatására a boncolást végző orvos is elismerte, nem az általa a halál okaként megjelölt sokktüdő, hanem a DIC-szindróma okozta a szörnyűséget.

A ciprusi szakvélemény természetes, elkerülhetelen tragédiának állította be Zavadszky Gábor halálát, a bírósági határozat szerint azonban az orvosi felelősség megállapítható, hiszen a magyar futballista szerdai sérülésétől péntek esti haláláig folyamatosan rosszullétre, kínzó fájdalmakra panaszkodott. Egy vérvétel, egy laborvizsgálat fényt derített volna a bajra. Azaz, a tragédia könnyen megelőzhető lett volna, Zavadszky Gábor ma is élhetne…

Bárki is a felelős, a futballistát senki és semmi nem adhatja vissza. A családot képviselő ügyvéd, dr. Pozsonyi Tibor is sok esetben ezzel az érveléssel találkozott, ám a limassoli bíróság döntése szerinte azt jelenti: a történteket nem szabad anynyiban hagyni, fontos a felelősség megállapítása.

Lapunkban a jogász megerősítette: a család joggal számít kártérítésre.

„Zavadszky Gábor esete valójában hasonló a munkahelyi balesetekhez – mondta Pozsonyi Tibor. – Egy futballklub ilyen szempontból ugyanolyan, mint bármilyen másik gazdasági társaság, amely munkaadóként felel a munkavállaló egészségéért. Ha egy gyárban a fűrészlap levágja a munkás ujját, a gyár felelős, függetlenül attól, az üzemorvos vagy a mentős látjae el. Sőt ismert, hogy ha a dolgozót a munkahelye felé haladva közúti baleset éri, akkor is megállapítható a munkaaadó felelősége. Zavadszky Gábor esetében megítélésem szerint a felelősség nyilvánvalóan fennáll.”

Az ügyvéd elmondta: természetesen jogi szempontból is világos, hogy a sport bizonyos szempontból veszélyes üzem. Ezzel tisztában vannak a klubvezetők ugyanúgy, ahogy a labdarúgók.

„Ha egy bokszolónak eltörik az orra, az őt foglalkoztató egyesületet nem terheli felelősség – magyarázta az ügyvéd. – Az Apollon Limassol sem tehet arról, hogy Zavadszky Gábor combsérülést szenvedett, ez egyértelmű, hiszen ez úgymond hozzátartozik a futballhoz, ilyen előfordulhat. Arról azonban igenis tehet a klub, hogy a játékos nem kapta meg a megfelelő orvosi ellátást, hiába volt ott szakember. Ebben az esetben ugyanis a csapat orvosa a jog szempontjából azonos a


folytatás...
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
6 perce

Ellenféllesen: Grúzia–Észak-Írország

Minden más foci
38 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
57 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
1 órája