Cserék már a szünet előtt

B. B.B. B.
2007.11.10. 16:12
Címkék

A Honvéd edzője, Supka Atti la előszeretettel alkalmazza a rotációs rendszert, ha valamelyik futballista fáradtságra panaszkodik, akkor van, aki a helyére ugorjon. Ám Berdó Balázst a legutóbbi négy bajnokin

– sorozatban az MTK, a Kaposvár, a Győr és a Vasas ellen – a 60. perc előtt lecserélte a Honvéd trénere, ráadásul úgy, hogy a legutóbbi két találkozón még le sem fújták az első félidőt, amikor a középpályás már indulhatott is zuhanyozni.

Ennyire elégedetlen lenne a Honvéd szakvezetője Berdó Balázzsal?

Egy biztos: a középpályás a hétközi, soproni kupamérkőzésen nem lépett pályára, és Supka Attila a Nyíregyháza elleni bajnokira is csupán a kispadra nevezi a játékost.

„Nem hinném, hogy ezt meg kellene magyaráznom – mondta az üggyel kapcsolatban Supka Attila. – Minden mérkőzésen azok a játékosok kapnak szerepet, akik posztjukon az adott pillanatban a legjobb formában vannak.”

Pedig a futballista a nyár végén kifejezetten Supka Attila kérésére került a klubhoz, hiszen miután kiderült, hogy a középpálya jobb oldaláról Dobos Attila hosszú hónapokra kidőlt a sorból, a piros-feketék vezetőedzője úgy döntött, a megüresedett posztra szerződtetni kell valakit. Berdó Balázs kézenfekvő megoldás volt: erőnlétileg ő is bírja a le-föl száguldozást a jobb oldalon, és a test test elleni harcokban sem skíméli magát.

„Nem gondolom, hogy meg kellene sértődnöm – mondta Berdó Balázs. – Kellemetlen, amikor egy játékosnak még az első félidőben el kell hagynia a pályát, de nem bánom, hiszen a cserékkel bejöttek Supka Attila húzásai. Nem panaszkodom, leszek én még kezdő a Honvédban.”

Legfrissebb hírek

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
11 perce

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
33 perce

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
1 órája

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
1 órája

„Semmit nem adnak oda előre!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
1 órája

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
1 órája

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
3 órája